Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
317.54
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Ez történik az állatkínzókkal

Állatkínzás miatt évente 200-250 eljárás indul a bíróságokon, és átlagosan tíz vádlott letöltendő börtönbüntetést is kap az általa elkövetett bűncselekményért - írta hétfői számában a Magyar Idők.

Az Országos Bírói Hivataltól kapott információk alapján 2011-től tavalyig összesen 48-an kerültek rács mögé állatkínzás miatt. 2011-ben, 2012-ben és 2014-ben is 11 embernek kellett börtönbe mennie, míg 2013-ban kilenc, a tavalyi első fél évben pedig hat embert ítéltek letöltendő börtönbüntetése.

A cikkben kiemelték, hogy az állatvédelmi törvényben a kutyák láncon tartásának szabályozása is megjelent, és az új rendelkezés már most is érezteti hatását. Információik szerint eddig több vidéki település lakói is jelezték a helyi gyepmesternek, hogy saját maguk adják le kutyájukat. A gyepmesterek szerint a nagyobb városokban a rendelkezés miatt könnyen megtöbbszöröződhet a kóbor kutyák száma.

A lap több tanyavilágban élővel is beszélt, akik azt mondták, lehetetlen betartani az új rendelkezést, hiszen a tanyák körül nem egy esetben kerítés sincs, így az évek óta láncon tartott állat azonnal "világgá szaladna" és biztosan rátámadna mindenkire, akivel találkozik, mert ezeket a kutyákat nem hobbiból, hanem házőrzőként tartják.

Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora a Magyar Időknek azt mondta "kommunikációs hézag" van a jogszabály bevezetésében, és a szabályozást talán sokan félreértik majd. A szakértő szerint a jogszabálynak nem az a közvetlen, azonnali célja, hogy minden, jelen állapotában szabad tartásra alkalmatlan kutya is végleg lekerüljön a láncról. Az viszont igen, hogy ezután egy kutya se legyen tartósan megkötve.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×