eur:
389.68
usd:
362.02
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Magyar csalót hoztak haza Thaiföldről

A gyanú szerint cégek ügyvezetőjeként több százmillió forint kárt okozott az a férfi, akit február végén Thaiföldön fogtak el a helyi hatóságok, majd március 10-én Magyarországra szállították - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön.

A férfi több mint hat éve bujkált, a Fővárosi Bíróság 2009-ben adott ki nemzetközi elfogatóparancsot ellene.

A tájékoztatás szerint a gyanúsított 2007-ben kezességet vállalt két forgóeszközhitelre több mint 157 millió forint értékben, továbbá egy bányászati társaság ügyvezetőjeként 2008-ban több százmillió forint értékű hitelszerződést kötött - társával együtt - bányászati jog megvásárlására.

A hitel első részletét csupán a hitelszerződés meghosszabbítása érdekében fizették be, ám a fennmaradó összeget a nyomozás adatai szerint nem állt szándékukban visszafizetni a banknak.

A büntetőeljárásban a gyanúsítottak tartózkodási helyét a nyomozók nem tudták megállapítani, ezért a bíróság nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki ellenük.

A most kiadott gyanúsítottat 2015. február 27-én fogták el a thaiföldi rendőrök, majd a férfit nemzetközi együttműködés keretén belül Magyarországra szállították.

A 47 éves gyulai férfival szemben a BRFK különösen nagy értékre elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - közölte a rendőrség.

Címlapról ajánljuk
Útlevélgyűjtésbe kezdtek az amerikai milliomosok – meg is van az okuk rá

Útlevélgyűjtésbe kezdtek az amerikai milliomosok – meg is van az okuk rá

A pénzes amerikai családok egyre gyakrabban folyamodnak második állampolgárságért vagy állandó lakhatási engedélyért külföldön. Az igazán tehetősek valóságos „útlevél-portfóliókat” gyűjtenek – egy ügyvédi iroda szerint minderre a potenciális kockázatok késztetik őket. De melyek ezek?
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 4. 16:40
×
×
×
×