Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Előzetesben a felsőzsolcai támadók

Előzetes letartóztatásba helyzete a Miskolci Járásbíróság azt az öt férfit, akik a gyanú szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán hétfőn megrongáltak egy gépkocsit és rátámadtak az autó két utasára, miután a jármű elsodort egy kétéves kisfiút - közölte a Miskolci Törvényszék elnökhelyettese.

Csillám Katalin közleményében kifejtette, az öt ember ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indult ügyben a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája rendelte el a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. Emlékeztetett arra, hogy a gyanúsítottak ellen a miskolci rendőrkapitányság azután indított nyomozást, hogy hétfőn Felsőzsolcán egy személygépkocsi "lesodorta az úttest szélén vele szemben szülői felügyelet nélkül, majd az úttesten közvetlenül átfutó két éves gyermeket, aki ennek következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett". A gépkocsivezető megállt, azonban a gyermek rokonai, és az utcában lakók a gépjármű vezetőjével és utasával szemben támadóan léptek fel, a személygépkocsit körbeállták, egyikük az ablaküveget berúgta és megpróbálták a bent lévőket kirángatni. Életük, testi épségük védelme érdekében a gépkocsivezető elhajtott és értesítette a rendőrséget - tette hozzá.

A bíróság megállapítása szerint az előzetes letartóztatás elrendelésének feltételei maradéktalanul fennállnak tekintettel arra, hogy a gyanúsítottakkal szemben szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény miatt indult eljárás, amelynek kiemelkedő a társadalomra veszélyessége, hiszen magukhoz ragadták annak jogát, hogy egy vélt sérelmet megtoroljanak.

Emellett az is fennállhat, hogy szabadlábon hagyásuk estén a sértettek és a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével meghiúsítanák vagy megnehezítenék a bizonyítást, különös tekintettel az elkövető személyek között fennálló ismerősi vagy rokoni kapcsolatra - írta a dokumentumban a törvényszék elnökhelyettese hozzáfűzve, feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a megkísérelt, vagy előkészített bűncselekményt véghezvinnék. Ezt támasztja alá az a körülmény is, hogy az események után közvetlenül, nagy valószínűséggel a gyanúsított köréhez tartozók gépkocsival keresték fel a sértettet és annak utasát, akiket számon kértek és életveszélyesen megfenyegettek - közölte.

A végzés ellen valamennyi gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be - jegyezte meg.

A rendőrség korábban azt közölte, Felsőzsolcán egy autó hétfő délután elsodort egy kétéves kisfiút - aki könnyebben megsérült -, a hozzátartozók pedig megtámadták a jármű két utasát. A 22 éves sofőr a támadás miatt elhajtott a helyszínről a néhány utcára lévő lakására. A balesetben elsodort kisfiút a mentők kórházba vitték, ahol ellátták horzsolásos sérüléseit, majd hazaengedték.

Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×