Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.34
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Autótolvajokat fogtak el Dunakeszin

Országszerte közel ötven gépkocsilopással hozható kapcsolatba az a két dunakeszi férfi, akiket terrorelhárítók fogtak el a múlt héten Dunakeszin - közölte szerdán a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) bűnügyi osztályvezetője Szekszárdon.

Szabó Zoltán, a bűncselekmény-sorozatot ismertető sajtótájékoztatón elmondta: a 41 és a 37 éves férfit jelenleg hat rendbeli, nagyobb értékre elkövetett lopással gyanúsítják, amelyeket 2013-ban és 2014-ben Szekszárdon, Szolnokon és Miskolcon követtek el.

A 2013. júniusban történt négy szekszárdi autólopás után országszerte több mint száz hasonló bűncselekmény adatait vizsgálták meg, a TMRFK nyomozócsoportja ezt követően arra a következtetésre jutott, hogy ezek közel fele kapcsolatba hozható a két gyanúsítottal - tette hozzá.

Az elkövetőket március 27-én a Terrorelhárító Központ műveleti egységének tagjai fogták el, jelenleg előzetes letartóztatásban vannak. Elfogásukat megelőzően Miskolcon loptak el egy személyautót, amelyet Dunakeszin megtaláltak.

A bűnügyi osztályvezető ismertetése szerint az ellopott autók többsége egy márkához tartozik, értékük 1-3 millió forint között van.

Az eljárás során foglaltak le gépjárműveket, de több lopott gépkocsit még keresnek a rendőrök - mondta az alezredes, aki az elkövetés módjáról nem kívánt nyilatkozni.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×