Infostart.hu
eur:
390.2
usd:
331.01
bux:
110539.58
2025. december 23. kedd Viktória

Előzetesben a brutális gyilkosság gyanúsítottja

A bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki tavaly novemberben több tucatnyi késszúrással gyilkolt meg egy találomra kiválasztott férfit. A gyanúsított elfogásáról múlt pénteken számolt be a rendőrség.

A Fővárosi Törvényszék honlapján olvasható közlemény szerint a gyanúsítottal szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztályán indult eljárás.

A bíróság megállapította, hogy a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, a kiszabható büntetés nagysága megalapozza azt a feltevést, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a hatóság elől megszökne, elrejtőzne, a hatóság számára elérhetetlenné válna, ezért az eljárási cselekményeken való jelenléte kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható. Ezen felül a bíróság szerint annak az esélye is fennáll, hogy a gyanúsított a kényszerintézkedés hiányában újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

Ugyanakkor a bíróság nem találta megalapozottnak az ügyészi indítványból azt, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást.

Az előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2013. január 7-ig tart. A végzés nem jogerős - olvasható a közleményben.

Sulányi Vilmos, a BRFK életvédelmi alosztályvezetője múlt pénteken sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy elfogták azt a most 24 éves férfit, aki tavaly november 23-án több tucatnyi késszúrással végzett egy találomra kiválasztott, szintén 24 éves férfival a XXII. kerületben, a Gyula vezér lépcsőnél. A férfi beismerte tettét.

A bűncselekmény hátterében az állt, hogy az elkövető pszichés zavarokkal küszködött, öngyilkos akart lenni, de ezt megelőzően tesztelni akarta, hogy késsel milyen sérülést lehet okozni - tette hozzá Sulányi Vilmos.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Másfél évtizeddel a fukusimai katasztrófa után Japán újraindítja a a világ legnagyobb atomerőművét. A Kasivazaki–Kariva lesz az első olyan nukleáris létesítmény, amit a fukusimai erőművet is üzemeltető Tokyo Electric Power Company működtethet. Aszódi Attila atomenergia-ügyi szakértő, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja beszélt a részletekről az InfoRádióban.
VIDEÓ
Év végi rángatás a forintban – kéthónapos mélypont az euróval szemben

Év végi rángatás a forintban – kéthónapos mélypont az euróval szemben

A forint az év vége felé közeledve jobban kitett a nemzetközi devizapiaci mozgásoknak, az elmúlt napokban a dollár globális gyengülése és az euró fokozatos erősödése határozta meg a keresztárfolyamokat. A hazai deviza ezekhez igazodva inkább követő szerepben maradt, de érezhető a jegybank lazább monetáris politikára tett utalásainak is a hatása. A keddi kereskedésben a befektetők figyelme elsősorban a makroadatokra és az ünnepek előtti, alacsonyabb likviditásból fakadó rövid távú kilengésekre irányul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×