Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Fellebbez az ügyészség Hunvald szabadlábra helyezése ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Bíróságon Hunvald György és Gál György szabadlábra helyezése ellen.

0A Központi Nyomozó Főügyészség álláspontja szerint a vádirat nem szenved olyan hiányosságban, amely pontosításra vagy pótlásra szorul, így az ügyészség - szemben a bíróság azon megállapításával, hogy a vádirati tényállás inkább a bűnszövetségi minősítésre utal - továbbra is megállapíthatónak látja a bűnszervezeti minősítést - olvasható a közleményben.

A főügyészség egyébként már a Fővárosi Bíróság áprilisi felhívása után kifejtette mindezt, mint ahogy - a vonatkozó jogszabályok, az Alkotmánybíróság határozata és a bírói gyakorlat alapján - arra is utalt, hogy a bíróság az ügyészt nem hívhatja fel a vádmódosításra, így a vádkiegészítésére, a vádirati tényállás pontosítására, a vádkiterjesztésére és a vád megváltoztatására.

Azért is kifogásolta a fellebbezésében az ügyészség a bíróság végzésének okfejtését, mivel a vád ugyanaz, mint korábban, amikor a bíróság e vádirat alapján megállapíthatónak látta a bűnszervezetben történt elkövetést, és az érintett vádlottak előzetes letartóztatását erre tekintettel fenntartotta.

Az éppen csak megkezdett bizonyítási folyamat eredménye pedig az eljárás jelen szakaszában - a bíróság által is deklaráltan - nem lehet mérlegelés tárgya.

A kényszerintézkedés feltételeinek fennállását az aktuális körülmények figyelembe vételével kell mérlegelni, amelynek során nem értékelheti a bíróság, hogy az említett feltételek egy későbbi időpontban fennállnak-e majd vagy sem.

Egyebekben - a halmazati szabályok alapján - akkor is 15 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett súlyos bűncselekményekről lenne szó, ha a cselekményeket az érintettek bűnszövetségben és nem bűnszervezetben követték volna el - zárul a Keresztes Imre főügyész közleménye.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×