Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Osztrák rendőrök üldözték, magyar rendőrök elfogták

Gyorshajtás és más bűncselekmények gyanúja miatt próbáltak megállítani egy magyar rendszámú személygépkocsit szombaton este Graz környékén az osztrák rendőrök, a gyanúsítottakat a határon át is üldözték, végül az autót magyar rendőrök tartóztatták fel Körmenden - közölte Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A járművezető nem állt meg az osztrák rendőrök jelzésére, akik a határig többször is megpróbálták feltartóztatni a járművet, végül üldözés közben Rábafüzesnél a menekülők és az őket követő rendőrök is átlépték az államhatárt - mondta.

Az osztrákok jelzésére természetesen a magyar rendőrök is bekapcsolódtak az üldözésbe és Körmend térségében sikerült megállítani az autót, amelyben két Veszprém megyei férfi utazott - fűzte hozzá az alezredes.

Szalai Ferenc elmondta: az osztrák és a magyar hatóságok is eljárást indítottak az ügyben.

Az APA osztrák hírügynökség úgy tudja, hogy a 24 éves férfi és a 16 éves fiú Grazban "besurranó tolvajként" egy arany karkötőt tulajdonított el.

Az MTI információja szerint Graz környékén több betöréses lopás történt az utóbbi időben, az osztrák rendőrök fokozottan figyelték a területet, ezért akarták megállítani és ellenőrizni a magyar rendszámú gépkocsiban utazókat is.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

A politikai kapcsolatok révén megerősödött vállalatok sorsáról nem lehet egységesen dönteni. A korábbi jogsértések feltárása, a közvagyon visszaszerzése és a működő gazdasági kapacitások megőrzése nem feltétlenül egymást kizáró célok, de azt látni kell, hogy a NER-es cégvagyon jelentős része nem visszaszerezhető, mert egyszerűen elolvad. A kérdés az, hogy mi legyen a többivel, és annak kezelésében milyen társadalmi célokat preferáljon a kormány: a vagyon visszaszerzését, vagy a cégek további működését? Fontos társadalmi érdek, hogy a vagyon, speciális eszköztár, tudás, tapasztalat egyben maradjon. Ez olyan, mint a fa, nem lehet 10 éveset ültetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×