Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
311.83
bux:
133872.25
2026. április 27. hétfő Zita
Outdoor detail shot with lot of brand new cars in a row
Nyitókép: roibu/Getty Images

Félszáz autót foglalt le egy "ügyeskedő" cégtől a NAV

Ötvenhárom autót lefoglalt és bankszámlákat zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy gépjármű-kereskedő cégnél, amely megpróbálta eltitkolni a járművek eladásából befolyt bevételét.

A NAV tájékoztatása szerint mindössze nyolc autó eladásának volt nyoma az online számla rendszerében, miközben valójában 56 járművet értékesített a kereskedő.

Mint kiderült, a társaság nem küldött adatot a számla- és nyugtatömbjeiben kitöltött bizonylatokról, ugyanakkor a vevők a vásárlás adatait a NAV rendszerébe szabályosan megküldték.

A hivatal munkatársai a cég áfabevallásait is megvizsgálták, amik ugyancsak nem feleltek meg a valóságnak: a bevallások egy része hiányzott, másik részét pedig nullás adattartalommal nyújtották be.

Ráadásul a cég tulajdonosának és ügyvezetőjének szerepe a társaságban minden bizonnyal csak névleges volt, hiszen korábbi munkahelyei, képesítést nem igénylő feladatai alapján alkalmatlan lett volna a kereskedés irányítására – tették hozzá.

A lefoglalt autók becsült értéke 35 millió forint, ami várhatóan biztosítja a költségvetést megillető összeg megtérülését – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Törékeny a rendszer – számos oka van annak, hogy most gond van a kerozinnal

Törékeny a rendszer – számos oka van annak, hogy most gond van a kerozinnal

A modern világ egyik legbiztosabbnak hitt rendszere, a légi közlekedés, 2026-ra meglepően sérülékennyé vált Európában. Nem egy külső sokk, hanem egymásra rakódó politikai és gazdasági döntések vezettek oda, hogy egyes reptereken már az alapvető működés feltételei is hiányoznak. A kerozinhiány nem pusztán energiaellátási probléma, hanem egy mélyebb strukturális feszültség tünete. Egy olyan rendszeré, amelyet túl szűkre szabtak.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Cseh Tibor András
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke
Választás 2026: a hétvégén felgyorsultak az események, Kósa Lajos nem ül be a parlamentbe

Választás 2026: a hétvégén felgyorsultak az események, Kósa Lajos nem ül be a parlamentbe

Orbán Viktor bejelentette, hogy nem veszi fel parlamenti mandátumát, de a Fidesz elnöki posztját megtartaná a párt kongresszusának támogatásával. Hasonló bejelentés Kósa Lajos alelnöktől is érkezett az este. A parlamenti frakció vezetését Gulyás Gergely veszi át, miközben a KDNP-ben is "generációváltás" indult: Semjén Zsolt, Latorcai János és Soltész Miklós szintén nem ülnek be az Országgyűlésbe. Kiderült, hogy Orbán Anita a külügyminiszteri poszt mellett miniszterelnök-helyettesi szerepet is betölt. A héten már 12 miniszter neve is nyilvánosságra került Magyar Péter leendő kormányában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×