Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Őrizetbe vették a szocialista képviselőt

Őrizetbe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Csongrád megyei igazgatósága az MSZP-nek és a DK-nak is jogi képviseletet adó Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi képviselőt (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) - értesült a PestiSrácok.hu szerdán. A hírportál információját a hatóságok nem erősítették meg.

A PestiSrácok.hu úgy értesült, hogy a megyei NAV igazgatóság nyomozói több helyszínen - Szombathely, Sümeg, Budapest, Csabrendek - tartottak házkutatást és hat embert őrizetbe vettek, majd

költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A PestiSrácok úgy tudja, a gyanúsítottak egy Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezet működése során követhették el a csalást.

A portál úgy értesült, Czeglédy szombathelyi irodáját kedden ügyész jelenlétében feltörték, majd házkutatás tartottak, rendőrök jelenlétében. Ekkor a baloldali politikust a rendőrök még nem tudták elérni, később azonban megtalálták és társaival együtt a szegedi NAV épületébe vitték kihallgatásra, ahol őrizetbe vették őket.

A portál szerint az illetékes ügyészség mind a hat gyanúsított esetében kezdeményezte az előzetes letartoztatást, amelyről a Szegedi Járásbíróság csütörtökön dönt.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×