Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Gyanúsított lett a mentővezető, aki a zebrán gázolt halálra egy lányt

Gyanúsítottként hallgatták ki azt a mentőautó-sofőrt, aki a zebrán elgázolt egy 16 éves lányt tavaly novemberben Békéscsabán - közölte a Békés Megyei Főügyészség.

A negyvenéves békéscsabai férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt hallgatták ki.

A mentős tavaly november 22-én 7 órakor kezdte meg szolgálatát. A délután fél háromkor érkezett riasztás helyszínére kivonulva a sofőr megkülönböztető hang- és fényjelzéssel közlekedett Békéscsaba belterületén.

A 16 éves lány az egyik jelzőlámpás gyalogos-átkelőhelyen - miután a lámpa zöldre váltott - a kerékpárján ülve kezdte meg az átkelést. A mentőautó óránkénti 88-89 kilométeres sebességgel haladva elütötte a zebra mellett mintegy egy méter távolságra közlekedő lányt, aki olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy este a kórházban meghalt. Sajtóinformációk szerint a lány fülhallgatóval zenét hallgatott, így nem hallotta a mentő jelzését.

A mentősofőr a közlemény szerint

megszegte a KRESZ szabályait,

ugyanis nem győződött meg arról, hogy a gyalogos-átkelőhelyen megadják-e neki az elsőbbséget.

Ha a mentőautó 58-60 kilométer/órás sebességgel haladt volna, intenzív fékezéssel elkerülhető lett volna a baleset - írták.

Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×