Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.43
bux:
143904.53
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Zivatar, felhőszakadás, hőség is várható hétfőn

Tizennégy megyére és Budapestre a heves zivatarok és a felhőszakadás, másutt a hőség miatt adott ki figyelmeztetéseket hétfőre a meteorológiai szolgálat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetésében azt írta: hétfőn délután, este északnyugat felől hidegfront érkezik. A fronthoz várhatóan megerősödő, illetve zápor, zivatar esetén viharossá fokozódó szél társul. A front kora délután éri el a Kisalföldet, majd este Nagykanizsa-Komárom vonalát, ezt követően veszít erejéből a szél. Leginkább a Dunántúl nyugati és északi részén, majd késő este inkább az északkeleti országrészben valószínű elszórtan zivatar. Az északnyugaton kialakuló zivatarokat egy-egy helyen 80 kilométer/óránál is erősebb szél, továbbá felhőszakadás, jégeső is kísérheti.

A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyére, valamint Budapestre a várható heves zivatarok és a felhőszakadás miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezeken a területeken olyan heves zivatarokra kell készülni, amelyeket károkozó szél, illetve jégeső kísérhet. Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több csapadék hullhat.
Emellett az ország délkeleti felén több helyen is 25 Celsius-fok körül alakul a napi középhőmérséklet. A várható hőség miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Az előrejelzés szerint hétfőn a legalacsonyabb hőmérséklet 15-21 fok, a legmagasabb 27-34 fok között valószínű, északnyugaton lesz a hűvösebb.

A következő napokban folytatódik a változékony idő. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzése szerint sok napsütésre és 34 Celsius-fokos melegre, de heves zivatarra, jégesőre, felhőszakadásra is számítani kell.

A hét végére mérséklődik a nappali felmelegedés, néhol maximum 20 fokig emelkedik majd a hőmérséklet.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×