Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
327.47
bux:
143827.29
2026. október 14. szerda Helén

Felszámolták, mégis működött az étterem

Komárom-Esztergom megyében egy felszámolás és cégnyilvántartási törlés ellenére működő éttermet talált a NAV, a nyomozók a pontosan vezetett "fekete" nyilvántartásból húszmillió forintra becsülik az eltitkolt bevételt - tudatta a NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken.

Ráskai Rita elmondta, az étterem teljes berendezéssel, árukészlettel és pénztárgéppel működött úgy, hogy a felszámoló erre nem adott engedélyt, és a társaságot a cégnyilvántartásból is törölték Az ügyvezető bevételeivel sem a felszámolónál, sem az adóhivatalnál nem számolt el.

A pénzügyi nyomozók és a pénzügyőrök több százezer forint értékben foglaltak le italokat és pénztárgépeket. A házkutatás során az iratok között az üzlet illegális tevékenységéről vezetett "fekete" nyilvántartást is megtalálták.

Az üzletvezető a gyanú szerint csődbűncselekményt és költségvetési csalást követett el, a pénzbírság mellett a büntetőeljárás során akár 5 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×