eur:
394.05
usd:
364.76
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Lezárták az M5-öst Kecskemét közelében

Egy sertéseket szállító tehergépkocsi az árokba hajtott és felborult az M5-ös autópálya 78-as kilométerénél hétfőn reggel, ezért a Szeged felé vezető oldalt lezárták Kecskemét közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Rákosi Mihály közlése szerint személyi sérülés nem történt, de több sertés elszabadult.

Az Útinform tájékoztatása szerint a forgalmat a régi 5-ös útra terelik.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×