Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Méhek támadtak kirándulókra Fejér megyében - hat súlyos sérült

Méhek támadták meg egy rendezvény résztvevőit a Fejér megyei Nagylók község határában szombat dél körül. A mentők összesen 18 gyermeket és felnőttet szállítottak a dunaújvárosi, illetve a székesfehérvári kórházba; közülük hat beteg állapota súlyos - mondta el a Fejér megyei vezető mentőtiszt az MTI-nek.

Pápai Imre tájékoztatása szerint a mentőszolgálat tizenegy mentőautóval és egy mentőhelikopterrel vonult a méhtámadás helyszínére, ahol a kórházba szállítottakon kívül számos gyermeket és felnőttet láttak el. Volt olyan kislány, akin szinte megszámolni sem lehetett a csípéseket.

A rendezvény 375 résztvevője egy tanösvényt járt be, amelynek egyik végére - egy virágzó repcetábla közelébe - már korábban méhkaptárakat telepítettek - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Stabil a kórházba szállítottak állapota

R. Szabó Ágnes szerint a méhek támadását feltehetően az válthatta ki, hogy a kirándulók vagy túl közel mentek a kaptárakhoz, vagy pedig bekerülhettek a rovarok vonulási útjába, s megrémülve valószínűleg hadonászni kezdtek, amivel még inkább megzavarták, támadásra késztették a méheket.

Stabil a székesfehérvári Szent György Kórházba szállított, a Fejér megyei Nagylóknál szombaton méhtámadást szenvedett betegek állapota, s a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba kerültek közül sincs senki életveszélyben - tudta meg az MTI az intézményektől.

A székesfehérvári kórházba került gyerekek közül hárman az orvosi ellátást követően már hazamehettek, egyet az intenzív osztályon, a többieket a kórház más osztályain tartják megfigyelés alatt. A mentők által beszállított öt felnőtt közül hármat a sürgősségi, kettőt az intézmény más osztályán tartanak megfigyelés alatt. Mindannyiuk állapota stabil mondta el az MTI-nek Szabó Gabriella orvos-igazgató helyettes.

A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba szállított három méhcsípett beteg közül senki sincs életveszélyben - közölte Mészáros Lajos, az intézmény főigazgatója.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Brüsszel szorosabbra húzná az uniós pénzcsap kezelését, a kontinens fele fellázadt

Brüsszel szorosabbra húzná az uniós pénzcsap kezelését, a kontinens fele fellázadt

Az Európai Bizottság a 2028–2034-es uniós költségvetésben alapjaiban alakítaná át a kohéziós politikát: a több mint 500 fejlesztési program helyét 27 nemzeti és regionális partnerségi terv venné át. Raffaele Fitto, a Bizottság kohézióért felelős ügyvezető alelnöke szerint a nagyobb rugalmasság a versenyképességet szolgálja, hiszen a kohéziós beruházások több mint 58 százaléka, mintegy 220 milliárd euró már most is erre irányul. Az Európai Régiók és Városok Hetén felszólaló szlovén, litván, korzikai és lombardiai vezetők viszont attól tartanak, hogy a döntések a nemzeti kormányokhoz és Brüsszelhez kerülnek, pedig a helyi szereplők ismerik legjobban térségük gondjait. Lombardia legalább egymilliárd eurót veszíthet az új rendszerben, Litvánia pedig a háború és a népességfogyás miatt kiszámítható, hosszú távú forrásokat sürget. A vita tétje így nem csupán a pénz nagysága, hanem az is, hogy ki dönthet arról, milyen fejlesztés kell egy borsodi vagy balti zsákfaluban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×