Gálik Viktória elmondta, hogy pénteken reggel az Önkormányzati Minisztérium Mérleg utcai parkolójába, számára tiltott helyre állt be egy taxis, aki autóját egy időre ott is hagyta.
A visszatérő sofőrt igazoltatni akarta az őrezred tagja, a taxis azonban elmenekült a kocsijával, veszélyeztetve a kormányőrt, aki rálőtt a menekülő autóra.
A lövés miatt egy vétlen állampolgár sérült meg, akit kórházba szállítottak.
Azt hitte, petárda
Görög Roland, a lövöldözésben megsérült férfi főnöke az MTI megkeresésére azt mondta, hogy kollégája a Mérleg utcában éppen egy kémények ellenőrzéséhez használt ipari kamerát vett ki az autóból, amikor észlelte a lövéseket: három durranást hallott és először petárdára gyanakodott, majd a észrevette, hogy lábából folyik a vér.
Görög Roland szerint kollégáját a bal lábán hátulról, a bokája fölött lőtték meg, a lövedék a sípcsontjánál jött ki. A férfit megműtötték, és már el is hagyta a Fiumei úti baleseti intézetet. A történtekhez képest jól van, és teljes felépülésében bíznak.
Az elsődleges információk alapján a Köztársasági Õrezred parancsnoka úgy ítélte meg, hogy a fegyverhasználat szakszerűtlen és jogszerűtlen volt, ezért a tiszthelyettest - a vizsgálat idejére - a beosztásából azonnali hatállyal felfüggesztette - közölte Gálik Viktória.
A helyszíni szemlét a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az ügyészség folytatja, ügyben a továbbiakban az ügyészség jár el.
Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese elmondta: a taxis egy kerületi kapitányságon feladta magát. Hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárást indított ellene az ügyészség.
Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyelete szerint az Országos Baleseti Intézetbe szállították a sérültet, de a kórházban a sérült állapotáról nem kívántak felvilágosítást adni.Samu Attila, a Zóna-Service Zrt. vezérigazgatója megerősítette az MTI információját, miszerint az ügyben a Zóna Taxi egyik sofőrje érintett.
A vezérigazgató azt mondta, hogy kollégájukkal még nem tudtak beszélni, de kétségekkel fogadja a menekülésről szóló híreket. Tudomása szerint a taxis éppen azért ment be az V. kerületi rendőrkapitányságra, mert lövéseket hallott.
Arra a felvetésre, hogy az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárást a taxis ellen, Samu Attila úgy vélte, meg kell várni, mit mutatnak a térfigyelő kamerák felvételei.
Elmondta azt is, hogy ha az ügyészség és a rendőrség megkeresi a társaságot, akkor minden információt a rendelkezésükre bocsátanak. Samu Attila üdvözölte azt az elsődleges megállapítást, hogy a jogszerűtlen és szakszerűtlen volt a fegyverhasználat. Szerinte a rendőri intézkedésnek arányosnak kell lennie, így ha valaki tilosban parkol és ismert a gépjármű rendszáma, akkor fel kell jelenteni.
Közölte azt is, hogy a sérülttel már próbálták felvenni a kapcsolatot. Szeretnék neki jelezni, hogy a társaság vétlennek érzi magát ebben a szerencsétlen ügyben. Tudomása szerint a járókelő súlyos lábsérülést szenvedett. Hangsúlyozta, hogy a sérült gyógyulása érdekében a Zóna Taxi minden meg fog tenni.





