Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Mankóval teljesítette a maratont

Mankóval teljesítette a Londoni Maraton távját egy brit katona, akinek egy iraki rakétatámadás során mindkét lába megbénult.

Phil Packer őrnagy az április 26-i rajtot követően két héttel ért be a 42,2 km-es táv céljába úgy, hogy naponta nagyjából 3,2 km-t tett meg.

A veterán a hozzá hasonlóan megrokkant katonatársai számára létrehozott alapítványt támogatta a heroikus teljesítményével. Útja során 600 ezer fontot (186,2 millió forint) gyűjtött a jótékony célra.

A 2008 februárjában megsérült Packer a célban elmondta: a győzelmi örömébe üröm is vegyül, hiszen négy brit katona vesztette életét az elmúlt két nap során Afganisztánban.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×