Infostart.hu
eur:
363.6
usd:
315.09
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Letartóztatták, mert részegnek hitték, pedig cukorbeteg volt

Meghalt az a brit nyugdíjas, akit ittas vezetésért tartóztattak le, pedig valójában nem részeg, hanem cukorbeteg volt.

Anthony Brownt az angliai Ashford városában vették őrizetbe ittas vezetés miatt, miután autójával belecsúszott egy útfelújítást jelző táblába. Az ott dolgozó munkások hiába kérték, hogy tolasson vissza, a férfi cukorbetegsége folytán szinte teljesen lebénult a sokktól: vörös volt a feje, alig tudott beszélni és szédelgett, a kocsit pedig nem tudta irányítani.

A kiérkező rendőrök azonban nem vették észre súlyos betegségét, így bevitték a kenti rendőrőrsre, ahol a férfi szívinfarktust kapott, majd összeesett és a kórházban meghalt.

A vizsgálat során kiderült: a rendőrtiszteknek, akik 25 évvel ezelőtt vettek részt elsősegély-tanfolyamon, fogalmuk sem volt, melyek a cukorbetegség tünetei, így hihették azt, hogy az idős férfi alkohol vagy kábítószer befolyása alatt vezetett.

A rendőrségen végül rájöttek a férfi viselkedésének valódi okára, és azonnal kihívták a mentőket, ám már késő volt: két órával a kórházba szállítása után az idős férfi meghalt. A halottkémi vizsgálat kiderítette: Anthony Brown nem ivott alkoholt és nem fogyasztott kábítószert.

A tavaly decemberben történt esetről készült vizsgálat szerint a két rendőrtiszt bár rossz döntést hozott, nem volt gondatlan. Az ashfordi rendőrállomás elsősegély-tanfolyamokat indított, amelyek során az újonc és az idősebb rendőröket felvilágosítják a cukorbetegség tüneteiről is.

Címlapról ajánljuk

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×