Infostart.hu
eur:
355.53
usd:
307.68
bux:
132162.06
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Ugatások alapján gyanúsították gyilkossággal az eltűnt kislány szüleit

Két nyomkereső kutyával vizsgálták át azt az apartmant, ahonnan Madeleine McCann eltűnt tavaly májusban, és a spánielek ugatásai alapján gyanúsították meg a brit kislány szüleit.

Egy most nyilvánosságra hozott felvételen látható, amint két springer spániel átkutatja azt a portugáliai apartmant, ahonnan 2007 májusában eltűnt Madeleine McCann.

A nyomkereső kutyák közül először az Eddie nevű állat ment be a lakásba, és harminc percig szaglászott körbe. A spániel kétszer ugatott: egyszer a hálószobában és egyszer a nappali ablaka alatt lévő kanapé mögött. Kiképzője, Martin Grimes szerint a kutya nagyon izgatottan viselkedett, és azt jelezte az ugatással, hogy szagot fogott.

Eddie-t követően Keela következett, és Martin Grimes elmondta: az eb a kanapé mögött megállt, ezzel jelezve, hogy ott emberi vér nyomaira bukkant.

A McCann-házaspár által bérelt autót is átvizsgálták a kutyák, és a vezető oldali ajtónál találtak valamit, ugyanis Eddie ott állt meg. Az ebek a család ruháit megvizsgálva is szagot fogtak - ám McCannék szerint ennek oka, hogy az orvosként dolgozó anya, Kate a nyaralás előtt legalább hat holttesttel került kapcsolatba.

A portugál rendőrség a nyomkereső kutyákra hivatkozva állította, hogy a szülők összefüggésbe hozhatók a gyermek eltűnésével, és ez alapján gyanúsították meg a McCann-házaspárt.

Egy brit rendőrségi szakértő, John O'Connor szerint ugyanakkor nevetséges volt a portugál hatóság munkatársainak eljárása - mindent megpróbáltak, hogy bebizonyítsák előfeltevéseiket, a kutyákat is ezért vetették be.

Madeleine McCann pár nappal negyedik születésnapja előtt, 2007. május 3-án este tűnt el egy Algarve közelében fekvő tengerparti szállodából, miközben szülei a közelben vacsoráztak.

A portugál főügyész júliusban állíttatta le a 14 hónapig tartó nyomozást, mert semmiféle bizonyíték nem került elő az ügyben.

A nyomozás lezárásával egyidejűleg bejelentették, hogy sem a gyermek szülei, sem a korábban meggyanúsított helyi lakos ellen nem találtak semmiféle terhelő bizonyítékot.

Címlapról ajánljuk
Európai Bizottság: Magyarország hivatalosan benyújtotta módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét

Európai Bizottság: Magyarország hivatalosan benyújtotta módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét

Miután kedd este 110 oldalas korrupcióellenes törvénycsomagot nyújtott be a kormány a magyar Országgyűlésben, Brüsszelben is benyújtotta a tervet az uniós pénzek hazahozatalára. A terv olyan beruházásokat is tartalmaz, amelyek olyan kulcsfontosságú ágazatokat támogatnak, mint az energiaipar, a lakhatás, a közlekedés, a kis- és középvállalkozások. Az EU most értékeli a tervet, amit júliusban fogadhatnak el.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
A világ legerősebb országa is belebukhat, de egy nyertese már biztos van az év legjobban várt eseményének

A világ legerősebb országa is belebukhat, de egy nyertese már biztos van az év legjobban várt eseményének

Magyar idő szerint csütörtök este kilenckor Mexikóvárosban útjára indul a labda és elkezdődik a 2026-os labdarúgó világbajnokság. A legtöbb mérkőzést az Egyesült Államokban rendezik, így természetesen a Trump adminisztráció máris kikiáltotta „az emberiség egyik legnagyobb eseményének” a tornát. De ki nyerhet ezzel gazdaságilag? Nagyon úgy néz ki, hogy a rendező országoknak ismét csak a költségek maradnak, az aranyérmesen túl viszont egy győztes már most van: a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), mely zsebre teszi a haszon nagy részét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×