A 16 éves lány a fiújával és két barátjával szombat hajnalban agyonlőtte és halálra szurkálta az anyját és két öccsét. Az apára is ötször rálőttek, neki azonban a súlyos sérülések ellenére sikerült elmenekülnie; kórházban van, és a szomszédok szerint már javul az állapota.
A lány nevét nem hozták nyilvánosságra, mert kiskorú, 19 éves barátjáét azonban igen. Charlie James Wilkinsonnak hívják, és ő számolt be arról a rendőröknek, hogy a lány holtan akarta látni a szüleit, mert nem hagyták, hogy vele járjon.
A nyilvánosságra hozott kihallgatási jegyzőkönyvek szerint a fiú kijelentette: szeretik egymást, és úgy gondolták, "az egyetlen mód, hogy együtt lehessenek, ha megölik a szülőket".
A lányt, a barátját, valamint a 20 éves Charles Allen Waidot és a két évvel fiatalabb Bobbi Gale Johnsont gyilkosság vádjával vették őrizetbe; az óvadék 1,5 millió dollár.
A nyomozók szerint a pár egy hónapig tervezte a gyilkosságot, és kétezer dollárt ajánlottak fel a fiú barátjának, Waidnek azért, hogy segítsen. A két fiú hajnali négy körül tört be az Emoryban lévő házba, és lőni kezdtek az alvó szülőkre.
Azután felmentek az emeletre, és agyonlőtték a 13 éves Mathew Caffey-t, öt évvel fiatalabb öccsét, Tylert pedig egy karddal mészárolták le.
A két fiú összeszedte a készpénzt és az ékszereket, majd felgyújtotta a házat, hogy eltüntesse a nyomokat. A lány és a harmadik fiú a közelben várta őket egy autóban.
A gyilkosság után a lány és a barátja szeretkeztek, majd nyugodtan állomba merültek - derült ki a jegyzőkönyvből.
Fatolvajokra nyitottak tüzet a határőrök, egyikük válságos állapotban