eur:
401.58
usd:
363.92
bux:
72649.8
2024. október 3. csütörtök Helga

Képgaléria: kemény zsaruk akcióban

Egy droghálózat vezető tagjait fogta el a rendőrség a múlt héten. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetője az InfoRádiónak elmondta: a gyanúsítottaknál 7 kilogramm marihuánát találtak.

Öt hónapon át nyomozott a rendőrség egy droghálózat tagjai után, míg végül egy fővárosi férfihoz jutottak el, aki nagy mennyiségben osztotta el a kábítószert - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetője.

Ródler Norbert közölte: a múlt héten információt kaptak arról, hogy az elosztó nagyobb mennyiségű marihuánához jut, ezért szerdától a rendőrök szorosan a nyomában voltak, követték akkor is, amikor egy társával Délegyházára utazott.

Amikor a páros, külön autókkal, elhagyta a várost, a terrorelhárítás emberei ellenőrizni próbálták őket: egyikük megállt, a másik azonban elmenekült.

A rendőrök a sofőrt - aki útközben kidobta a kocsiból a 4 kilogramm marihuánát tartalmazó táskáját - üldözni kezdték.

A férfi egy földútra menekült, ahol az autója elakadt a mély sárban, ott fogták el - közölte a BRFK szolgálatvezetője.

A másik autóban, amelynek a sofőrje megállt a rendőrök felszólítására, további 3 kilogramm marihuánát találtak - fűzte hozzá Ródler Norbert.

A BRFK munkatársa elmondta, hogy a házkutatás során további kábítószergyanús porokat - ezeket még szakértők vizsgálják -, csomagolóanyagot és egyéb, terjesztésre utaló eszközöket találtak a rendőrök.

A két őrizetbe vett férfit - akik a piramisszerűen felépülő droghálózat magas szintjén voltak - az ügyészség már előzetes letartóztatásba helyezte - közölte Ródler Norbert, aki hozzátette: igyekeznek feltárni a két elosztó teljes kapcsolatrendszerét, a vásárlókat és az eladókat is.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
Elfogadta a kormány a földhő hasznosítási koncepciót

Elfogadta a kormány a földhő hasznosítási koncepciót

Megjelent a csütörtökön véget ért kormányülés után a késő esti Magyar Közlönyben az a határozat, amely értelmében elfogadta a kormány a Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepciót. Erről is szó lesz a Portfolio jövő csütörtöki Energy Investment Forum konferencián, amelynek egyik nyitó előadója Lantos Csaba energiaügyi miniszter lesz, még nem késő regisztrálni itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×