Infostart.hu
eur:
361.89
usd:
311.92
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Zsanett-ügy: elutasították a rendőrök kifogásait

Elutasította a Fővárosi Főügyészség a rendőrök és védőik által a nyomozást megszüntető határozat ellen benyújtott kifogásokat a Zsanett-ügyben - közölte a vádhatóság szóvivője.

Varga Gergely hangsúlyozta: a panaszokban részben az ügyészségi határozat egyes megállapításait kifogásolták, részben pedig azt, hogy a vesztegetés ügyében bizonyíték hiányában mentették fel őket.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség december elején szüntette meg a nyomozást a Múzeum körúti erőszak néven ismertté vált ügyben meggyanúsított öt rendőr ellen.

Magyar György, az egyik rendőr jogi képviselője az InfoRádióban akkor elmondta: az ügyészség elsőfokú döntése értelmében a nemi erőszak és a vesztegetés ügyében is megszűnt az eljárás; előbbit bűncselekmény, utóbbit bizonyítottság hiányában fejezték be.

A nyomozás azután indult, hogy a 19 éves E. Zsanett azt állította: május 4-én a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték, ahol közülük ketten - a három másik járőr jelenlétében - megerőszakolták.

A sértett és védője által benyújtott panaszokról a következő napokban dönt a Fővárosi Főügyészség.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×