Infostart.hu
eur:
365.45
usd:
312.88
bux:
132633.84
2026. április 29. szerda Péter

Fordulat helyett csalódás az eltűnt emődi kislány ügyében

Folytatja a rendőrség a szeptember elején Emődről eltűnt kislány keresését. A rendőrök csütörtökön a kislány szülei házának kertjében lévő kutat vizsgálták át, de eredmény nélkül.

A miskolci rendőrkapitány az InfoRádiónak elmondta: vannak információik a gyermek ügyében, de ezekről nem beszélhet.

Pásztor Albert annyit mondott: ismét kivonultak a kislány szüleinek házához, és a speciális mentők segítségével kiszivattyúzták az udvaron lévő kút vizét, de eredmény nélkül.

A nyomravezetői díj továbbra is 2 és fél millió forint az ügyben.

Repülőgéppel, hőkamerákkal is keresték

A kétéves kislány még szeptember elején tűnt el a család emődi otthonából. Az eltűnése utáni napokban több tucat ember vizsgálta át azt a területet, ahová a gyerek eljuthatott.

Később repülőgépet, sárkányrepülőt is bevetetettek a keresésbe, éjszaka pedig hőkamerával figyelték a területet, és vérebbel is kutattak a gyerek után.

A miskolci rendőrkapitány korábban az InfoRádióban azt mondta: a kislány gyakorlatilag nyom nélkül tűnt el, a korábban megtalált cumi sem az övé volt.

Hollandiába vezetnek a nyomok?

Pásztor Albert kijelentette: minden lehetőséget megvizsgálnak, azt is, hogy a kislány esetleg bűncselekmény áldozata lett. Az édesanya azt nyilatkozta, hogy megfenyegették.

A rendőrség szerint a gyerek anyja vallomást tett egy hollandiai bűnügyben, ez alapján egy magyar állampolgár előzetes letartóztatásba került.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Ma alaposan felpörögnek az események a tőzsdéken - Mutatjuk, mire kell figyelni

Ma alaposan felpörögnek az események a tőzsdéken - Mutatjuk, mire kell figyelni

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben esnek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×