Infostart.hu
eur:
360.22
usd:
309.1
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

A főügyész már lemondott arról, hogy a kislány élve kerül elő

A portugál főügyész nem tartja valószínűnek, hogy a májusban elrabolt brit kislány még életben lenne. Fernando Pinto Moreiro szerint ebben jelentős része lehet az ügyet kísérő óriási médiaérdeklődésnek.

A főügyész a Viaso című portugál magazinnak azt mondta, hogy Madaleine McCann valószínűleg már halott.

A kislány május 3-án tűnt el a portugáliai Praia da Luzból, ahol szüleivel és ikertestvéreivel nyaralt. A helyi rendőrség a szülőket gyanúsította meg azzal, hogy véletlenül megölték gyermeküket, majd eltüntették a holttestét.

Madeleine szülei, akik hatalmas sajtókampányt indítottak eltűnt lányuk visszaszerzése érdekében, visszautasították ezeket a vádakat.

Fernando Pinto Moreiro a lapnak adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy nincs az az emberrabló, aki a reménybeli váltságdíjért életben hagyná a négyéves kislányt, azután, hogy a gyerek fotóját már az egész világ ismeri.

A legfőbb ügyész által elmondottak nagyon elkeserítették Kate és Gerry McCannt.

Szóvivőjük, Clarance Mitchell kijelentette: továbbra is bíznak abban, hogy a kislányuk életben van, hiszen ezzel ellentétes bizonyíték még nem került elő.

A 24 Horas című portugál lap arról adott hírt, hogy információi szerint a rendőrség lezárni készül a nyomozást Madeleine McCann ügyében.

Továbbra is a szülők az első számú gyanúsítottak a lány holttestének eltüntetésében. Nem a haláláért, mert az valószínűleg véletlenül volt - mondta egy rendőrségi forrás az újságnak.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Ütik a sztárpapírokat Amerikában

Ütik a sztárpapírokat Amerikában

Az iráni helyzet körüli fejlemények továbbra is jelentősen befolyásolják a hangulatot a piacokon. Hétvégén Donald Trump újabb fenyegetéseket intézett az ország felé, mondván, hogy ketyeg az óra Irán számára, és semmi nem fog belőlük maradni, ha nem sikerül gyorsan megállapodni. A gond csak az, hogy a két fél közötti tárgyalásokban továbbra sem látszik érdemi előrelépés. A tőzsdéken közben romlani kezdett a hangulat a feszültségek kiújulása miatt, Ázsiában határozott esést lehetett látni a ma reggeli kereskedésben, és Európában is gyengén kezdődött hét. Délután viszont elkezdett javulni a hangulat, miután pozitív jelzések érkeztek a béketárgyalások felől, melyek hatására lefordult a korábban emelkedő olajár. Ezt követően ismét jött a lefordulás; kiterjedt eladási hullámot indított el a memóriachip-ágazatban a Seagate vezérigazgatójának nyilatkozata, aki szerint a gyártók nem tudnak lépést tartani a mesterséges intelligencia által gerjesztett kereslettel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×