Infostart.hu
eur:
392.38
usd:
340.98
bux:
122255.73
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Tömegverekedés életveszélyes sérülésekkel Jászapátiban

Tömegverekedés tört ki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászapátiban. A megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy ketten életveszélyesen megsérültek.

Pásztorné Kovács Ágnes elmondta: a rendőrségi jelentés szerint hétfő este 19 órakor két család nő tagjai keveredtek szóváltásba, mely a későbbiek során körülbelül 40 fős tömegverekedéssé fajult. A családok először puszta kézzel, majd különböző "tárgyakkal felszerelve" rontottak egymásnak. Csak a helyszínre érkező rendőrök tudták helyreállítani a rendet.

Egy nő és egy férfi életveszélyes, egy személy súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett - tette hozzá a sajtóreferens, aki elmondta azt is, hogy a főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt indított nyomozást az ügyben.

Hozzátette: két embert őrizetbe vettek, akik megalapozottan gyanúsíthatók, hogy ők okozták az életveszélyes sérüléseket, több embert csoportosan elkövetett garázdaság miatt gyanúsítottként hallgattak majd ki.

A helyszíni szemle során a rendőrök lefoglaltak egy kést, egy vasvillát és egy ásót, amiket a verekedők elrejtettek.

Címlapról ajánljuk
ÉLŐ: Sporting Braga–Ferencváros 4-0
európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágó

ÉLŐ: Sporting Braga–Ferencváros 4-0

A Ferencváros az első mérkőzésen 2–0-s előnyt szerzett, így lépett pályára a bragai visszavágón, a tét az Európa-liga legjobb nyolc csapata közé kerülés. A Braga az első negyedóra végén kiegyenlítette a hátrányát, így kezdődhetett minden elölről – aztán jött a harmadik gól is. A szünetben így összesítésben hátránnyal fordult a magyar csapat. Aztán a második félidőben a helyzet fokozódott...

Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Donald Trump amerikai elnök felszólította szövetségeseit, hogy katonai erővel segítsék a Hormuzi-szoros blokádjának feloldását. Az InfoRádió mindennek a világpolitikára gyakorolt hatásairól kérdezte Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Most jött el a kegyelmi pillanat a választási rendszer megváltoztatásához?

Most jött el a kegyelmi pillanat a választási rendszer megváltoztatásához?

Kóczy Á. László és Sziklai R. Balázs a Portfolio.hu-n megjelent írásukban a 106 egyéni választókerület 19 vármegye és a főváros közötti felosztásának azon matematikai módszerét kereste, mellyel leginkább meg lehet felelni a választási törvény előírásának, miszerint az egyéni választókerület választásra jogosultjainak száma az országos választókerületi méret számtani átlagától maximum 15%-kal térhet el, és ha ez a különbség eléri a 20%-ot, kötelező a kiosztás módosítása. Egy matematikai probléma legoptimálisabb megoldására tettek javaslatot, s ennek során két hátrányos helyzetű vármegyétől elvennének egy-egy egyéni választókerületet, és azokat a szerencsés(ebb) helyzetű Pest vármegyének és Budapestnek adnák. Véleményem szerint az egyéni választókerületek számának – a listás helyek rovására történő – kettővel (108-ra) történő megemelése kézenfekvő megoldás lehetne. Továbbá úgy vélem, a választási rendszer átfogó kezelését az jelenthetné, ha a választás szabályait egy közvetlenül a nép által választott, erős legitimációjú köztársasági elnök alkotná meg egy erre létrehozott szűk grémium élén.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×