Infostart.hu
eur:
362.2
usd:
322.1
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Mennyibe kerül egy szülő?

A középkorú britek egyre nehezebben tudnak megküzdeni a rájuk nehezedő terhekkel - derül ki egy új kutatásból -, mivel egyszerre kell támogatniuk gyermekeiket, unokáikat, saját szüleiket és megfelelően végezni a munkájukat.

Az idős brit szülők ebben az évben 21 millió fontnyi (több mint 7,5 milliárd forintnyi) támogatást kapnak felnőtt gyermekeiktől, akik közül csaknem 6 millióan havonta több mint 33 munkaórát szánnak rájuk, ez pedig 3336 fontjukba (120 ezer forint) kerül évente - derül ki egy új brit kutatásból, melyet az LV= nevű pénzügyi szolgáltató cég készített.

Minden nyolc brit közül egynek van olyan idős szülője vagy közeli hozzátartozója, aki segítségre szorul. A felnőttek legtöbbje hetente több mint nyolc órát tölt azzal, hogy meglátogatja őt, vagy bizonyos feladatokat végez el számára.

"Szendvics-generáció"

Az adatokat egy kétezer fős minta válaszai alapján kapták, ezt vetítették a teljes népességre a kutatást végzők.

Az "Egy szülő költségei" című jelentés szerzői rámutatnak: az is rengetegbe kerül, ha az idős embereket szakértő kezekbe, otthonokba adják.

A brit kormány nemrégiben kiterjesztette a rugalmas munkajogokat azokra a középkorúakra is, akik idős embereket gondoznak, a részmunkaidőben dolgozók azonban aligha keresnek nagy összeget, így pedig rendkívül alacsony lesz a nyugdíjuk.

A legtöbb idős embereket gondozó dolgozó nő. Nekik szinte esélyük sincs arra, hogy hosszabb időszakokat töltsenek teljes állásban, és megfelelő összeget keressenek ahhoz, hogy abból a későbbiekben is meg tudjanak élni.

A gyerek is egy vagyon

Nagy-Britanniában azok sincsenek rózsás helyzetben, akik 18 éven aluli gyereket nevelnek, hiszen a kutatás szerint jelenlegi árakon számolva 180 ezer fontba (64 millió fontba) kerül egy csemete gondozása és taníttatása születésétől 21 éves koráig.

Címlapról ajánljuk
„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

Egymásnak feszülő politikusok és húsbavágó ügyek szerepeltek a Fővárosi Közgyűlés klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottság csütörtöki ülésén. A Budapestet eluraló drogkérdésről hosszan vitáztak, és példák során kérték számon a hatékonyságot a fővárosi politikusok.

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. Itthon a betegellátás elérte a határait, ezért a kormány rendszerszintű változásra készül, a szakminisztérium pedig szigorúbb ellenőrzést vezet be a kiszervezett állami feladatoknál. A Seszták-ügy már a NAV-ot is elérte, ahol menesztettek egy elnökhelyettest, az aranykonvoj ügyében pedig a strasbourgi emberi jogi bíróság indít vizsgálatot. A vagyonadó körül sem csitul a vita, hiszen a kamara többek között a szociális kata bevezetését javasolja, tizennégy szakmai szervezet pedig érdemi változtatásokat sürget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×