Infostart.hu
eur:
362.18
usd:
322.11
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Kínai kávézó nyílt Amerika egyik jelképének helyén

Tradicionális kínai kávézó nyílt a pekingi Tiltott Városban a júliusban megszűnt Starbucks üzlet helyett.

Az új kávézóban nemcsak kávét, hanem hagyományos kínai teát is szürcsölhetnek majd a betérők a világörökség részévé nyilvánított Tiltott Városban.

Az amerikai Starbucks kávézólánc itteni üzlete júliusban zárt be, azután, hogy hosszú ideig bírálták, sokak szerint ugyanis a puszta léte megtörte a történelmi hely varázsát.

Az üzlet 2000-ben nyílt meg, azóta bírálták sokan. Az amerikai cég vezetése azt remélte, elhallgattathatja a bírálókat, ezért két évvel ezelőtt eltávolították a Starbucks neonreklámját a homlokzatról, ez azonban nem volt elég: idén egy televíziós műsorvezető felhívására több mint félmillió aláírást gyűjtöttek össze a kávézó bezárásának követelésére.

Az újonnan megnyílt Tiltott Város Kávézó vezetésével a látványosság állapotáért felelős hivatalnokokat bízták meg.

"Olyan termékeket szeretnénk a turisták rendelkezésére bocsátani, amelyek kapcsolódnak a palotához és a kínai kultúrához" - mondta a Tiltott Város kurátorának helyettese, Li Ven-zsu.

A Tiltott Város 1420-ban épült, és huszonnégy uralkodó otthona volt 1911-ig. A hely Kína egyik legnagyobb turistacsalogató látványossága: csak tavaly közel 9 millióan látogattak el ide.

Címlapról ajánljuk
„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

Egymásnak feszülő politikusok és húsbavágó ügyek szerepeltek a Fővárosi Közgyűlés klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottság csütörtöki ülésén. A Budapestet eluraló drogkérdésről hosszan vitáztak, és példák során kérték számon a hatékonyságot a fővárosi politikusok.

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×