Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
319.97
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

"Az internet miatt egyre több az abortusz"

Azoknak a sanghaji lányoknak a fele, akik tinédzserként esnek teherbe, az interneten ismerkedtek meg gyerekük apjával. Az adat alátámasztani látszik a Kínai Kommunista Párt véleményét, miszerint korlátozni kell az internethez való hozzáférést.

Az egyik, terhes fiatalok számára felállított sanghaji segélyvonal üzemeltetője szerint a hozzájuk forduló várandós lányok fele azt mondja, hogy az interneten ismerkedett meg azzal, akitől gyermeke megfogant.

Csang Cseng-zsong doktornő két éve vezeti az irodát, ezalatt több mint 20 ezer tizenéves kereste fel őket. 46 százalékuk azt állította, hogy partnerével online találkozott először.

Nem jellemző, hogy a fiúk, férfiak az elcsábított lányok mellett maradnak, miután megtudják, hogy teherbe ejtették őket.

Hiányzik a felvilágosítás is

Az orvos elmondta: az is probléma, hogy a fiatal lányok legtöbbje úgy gondolja, a terhességmegszakítás veszélytelen beavatkozás. A segélyvonalat felhívók 10 százalékának már legalább három abortusza volt.

"Néhányan arra sem figyeltek fel az utolsó pillanatig, hogy gyereket várnak" - mondta a doktornő.

A sanghaji példa jó alapot szolgáltathat a kínai vezetésnek az internetezés szabadságának további korlátozására. Kína több fronton harcol az internetfüggőség ellen, amely a kommunista vezetés szerint gyorsan növekvő társadalmi veszély, és a fiatalkori bűnözés fő kiváltója.

"Kigyógyítják" a függőket


Előfordul, hogy a netfüggő fiatalokat különleges, a katonai gyakorlóbázisokhoz hasonló táborba utalják be, amelyet az állam tart fenn, és a pekingi katonai kórház orvosi vezetői igazgatnak.

A függők itt szigorú kiképzést kapnak, és pszichiátriai terápián esnek át.

A kiképzőközpontban azonban más módszereket is alkalmaznak a drogelvonó-kúrától az akupunktúrán át az enyhe elektrosokkos kezelésig. A szülőknek azért, hogy beadják gyereküket, a kormány havonta szép summát, 10 ezer jüant (csaknem 240 ezer forint) fizet.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×