Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
318.86
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Fogadásból tértek vissza a tetthelyre

Az elkövető mindig visszatér a tett helyszínére - tartja a mondás, amelyet most két kínai tolvaj igazolt. A fiatalok azért mentek vissza az üzletbe, ahol kizsebeltek egy férfit, mert tudni akarták, hogy felvette-e őket a bolt biztonsági kamerája.

A két huszonéves fiú egy számítógépes játékokat áruló boltban rabolta ki áldozatát: 200 jüant (körülbelül 5 ezer forintot) és a mobiltelefonját vitték el.

Később visszatértek a boltba, mert fogadást kötöttek arról, hogy vajon rögzítette-e az esetet az üzletben elhelyezett biztonsági kamera.

Megállapodtak abban, hogy a vesztes karaokéval szórakoztatja majd a győztest.

A két fiú valójában csapdába sétált: nem tudták ugyanis, hogy az üzlet tulajdonosa bejelentette a támadást a rendőrségen.

Az egyenruhások megvizsgálták a felvételt, és kinagyították a tolvajok képét, így a boltvezető tudta, kikre kell figyelnie.

A páros a rablás másnapján tért vissza a boltba, ahol a rendőrök azonnal elfogták őket.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olajár ma újra emelkedik, míg a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai határidős indexek azonban csökkenéseket jeleznek előre. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×