Infostart.hu
eur:
365.19
usd:
320.23
bux:
151998.56
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Kerületeken át üldözték a körözött férfit Budapesten

Egy körözött férfit fogtak el a rendőrök Budapesten - tudta meg az Inforadio.hu. A BRFK sajtügyeletese elmondta: a férfi elmenekült az igazoltatás során, azonban rövid időn belül sikerült a nyomára akadni.

Szombat délelőtt a XIX. kerületi rendőrök a Nagykőrösi úton igazoltatni akartak egy autóst, mivel a jármű eleje össze volt törve, valamint a férfi nem kötötte be a biztonsági övet - mondta el az Inforadio.hu-nak a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Kormos Endre közölte: az autóst egy gyorsétterem parkolójában igazoltatták, és ekkor derült ki, hogy egy körözött férfiről van szó.

A 27 éves férfi azonban a rendőri intézkedés elől a bokrokon át elmenekült kocsijával, közben pedig az egyik járőr lábán is áthajtott - tette hozzá.

A rendőrök követték a férfit, és az egyik járőr egy figyelmeztető lövést is leadott - emelte ki Kormos Endre.

A férfi ekkor kiugrott az autójából, és gyalogoson menekült tovább, majd a XX. kerület egy erdős területén próbált elrejtőzni, azonban rövid időn belül elfogták.

A 27 éves férfi autójában kábítószer fogyasztására alkalmas eszközöket, például fecskendőt is találtak a rendőrök.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés jöhet Európa tőzsdéin. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×