Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Vége a munkahelyi sörözésnek!

Dániában egyre több gyárban tűnik el a sör az étkezde kínálatából. Míg három évvel ezelőtt még a gyárak 75 százalékában megihattak egy sört az ebédhez a dolgozók, addig ma már csak az étkezdék 13 százaléka szolgál fel "folyékony kenyeret" ebédre.

A cégek erőfeszítései, amelyekkel megpróbálják száműzni a sört a munkahelyekről, meglehetősen nagy ellenkezésbe ütköznek jó néhány dán cégnél.

A Harboe Sörgyár dolgozói például két napig sztrájkoltak tavaly, miután a vezetőség bejelentette, hogy a jövőben nem ihatnak munka közben.

A sörgyári munkások annak ellenére a munkabeszüntetés mellett döntöttek, hogy a cég vezetése nem akarta csökkenteni a napi hatüveges fejadagot.

Csupán azt szerették volna elérni, hogy ne munka közben, hanem a szünetekben igyanak a dolgozók.

A dán munkáltatók egyrészt egészségügyi okokból, másrészt pedig a munka hatékonyságának növelése érdekében próbálják visszaszorítani alkalmazottaik alkoholfogyasztását.

Címlapról ajánljuk
Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.

Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

14. alkalommal jelent meg a Magyar Konyha magazin nyári lapszámának mellékleteként a Balaton gasztrokalauz. A kiadvány idén megújult formában, a korábbiaknál szigorúbb válogatással mutatja be a tó környékének legjobb gasztronómiai helyeit, a szerkesztőség által legjobbnak ítélt TOP 100-at.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×