Infostart.hu
eur:
362.89
usd:
317.82
bux:
151771.56
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Három ok hátráltatja a magyar hallgatók Erasmus-programon való részvételét a HÖOK sajtófőnöke szerint

2022 után tér vissza a magyar egyetemekre az Erasmus ösztöndíjprogram, melynek keretein belül európai egyetemeken tölthetnek el szemesztereket a magyar hallgatók. A program rehabilitálásáról és naprakészségéről Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának sajtófőnöke nyilatkozott az InfoRádióban.

Budai Marcell elmondása szerint 2021-ben indult el az Erasmus körüli vita a modellváltás kapcsán. Ezt követően jelezte az Európai Bizottság, hogy az európai együttműködések terén ez a helyzet nem felel meg.

Hangsúlyozta: itt jogilag nem az történt, hogy az egyetemeinket kizárták az Erasmus-programból, hanem nem fogadták el őket szerződőképes partnernek európai uniós projektekhez. Ennek következménye,

hogy például Erasmus-projekteken, de ugyanúgy a kutatókat támogató Horizont Európa programon nem tudtak részt venni a modellváltott intézmények.

A sajtófőnök kiemelte: a magyar kormány volt ezért felelős, és a mai magyar kormány felelős azért, hogy ezek a feltételek rendeződjenek, meg biztosak legyenek.

„Mi a HÖOK nevében többször írtunk az Európai Bizottságnak tisztázó kérdéseket, egyeztetést kértünk, de soha nem sikerült érdemi kommunikációt folytatni. Nagyon örülünk, hogy a mostani kormány gyorsan rendezte ezt a kérdést” – fogalmazott Budai Marcell.

A sajtófőnök rámutatott:

az intézmények most már elkezdhetik a pályázatok szervezését, intézését, ami azt jelenti, hogy tavasszal már valóban normális számban tudnak részt venni a hallgatók a programokon.

Kiemelte: hatalmas dolog, hogy visszatér az Erasmus, ám a hallgatóknál valószínűleg nem ez volt az elsődleges prioritás, „mindez abból is látszik, hogy nem voltak az ügyben hatalmas tüntetések.”

A Horizont tekintetében a sajtófőnök úgy fogalmazott: ott arról van szó, hogy különböző európai uniós tagállamok kutatócsoportjai összeállnak különféle gigaprojektek megvalósítására. Itt különféle átszervezések révén a tagállamok kutatói már „nem szorultak rá arra a részre”, amit eddig magyar kutatóintézmények végeztek.

Budai Marcell az Erasmus-program kapcsán elmondta: nagyon fontos, hogy ezeken a külföldi helyeken jól érezzék magukat a fiatalok, új embereket ismerjenek meg és hazahozzanak egy olyan tudást egy ugyanolyan tudományterületnek egy másik aspektusát mutatja meg, akár egy másik kulturális megközelítésből.

A HÖOK sajtófönöke szerint az, hogy a program évekre leállt, felbecsülhetetlen károkat okozott

Mint hozzátette: a 2018-2019-es év volt az utolsó időszak, amikor az Erasmus nem volt valamilyen módon nehezítve, hiszen utána jött a Covid jött, majd az Erasmus zárása a magyar hallgatók számára.

„Azoknak a magyar hallgatóknak az aránya, akik külföldi mobilitáson vettek részt, soha nem haladta meg a 1,5 százalékot. Szemben Csehországgal, ahol nagyjából ugyanannyi lakossal, hallgatóval számolva a külföldi mobilitási programokon részt vevő hallgatók száma a magyarnak közel kétszerese” – fejtette ki Budai Marcell.

Szerinte jellemzően három ok miatt kevés a magyar erasmusos hallgató.

  • Ha egy magyar hallgató kimegy az Erasmusra, akkor a tanulmányaiban csúszni fog. Ez azért van, mert itthon nem fogják teljes értékű tárgyként elfogadni a képzést, vagy csak részben. Kivétel esetleg az lehet, ha letesz egy külön vizsgát, amit megbeszél az oktatóval.
  • A másik a szociális rész: egy hallgatónak a drágább országokban megtakarítással kell rendelkeznie ahhoz, hogy egy ilyen programban részt tudjon venni.
  • A harmadik pedig a nyelvtudás hiánya.

Kiemelte, hogy

a mai napig úgy jön ki a középiskolákból a diákok nagy része, hogy nem tudnak stabilan idegen nyelveket beszélni.

Nagyon jól megtanulta mindenki az előző évtizedben, miként lehet nyelvvizsgát szerezni, csak mellé azt nem sikerült megtanulni, vagy megtanítani a fiataloknak, hogy tudják használni ezeket a nyelveket – fogalmazott.

Elmondta:

számításaik szerint hirtelen majd sokan akarnak kimenni a feltorlódás miatt,

ám ha ez a előbb említett három tényező nem változik, a fiatalok külföldre kerülésének száma visszaeshet olyan alacsony szintre, mint a 2010-es években.

Budai Marcell arra a kérdésre, hogy mennyivel kéne növelni az Erasmus-ösztöndíjak összegét ahhoz, hogy egy átlagos magyar egyetemista számára ténylegesen finanszírozható legyen egy külföldi félév, annyit mondott: „az európai hallgatói képviseletnek mi is tagjai vagyunk, és nem tudom, hogy ezzel kapcsolatban mi pontosan ott a szervezeti álláspont.”

Kiemelte, hogy mindez országonként nagyon változó, hiszen egy skandináv országban az sem biztos, hogy az étkezésre elég lesz az ösztöndíj, vagyis Európán belül hatalmas különbségek vannak a megélhetésben.

„Úgy gondolom itt átfogóbb gondolkozás kellene, mintsem, hogy azt mondjuk, hogy megduplázzuk, vagy triplázzuk az ösztöndíjakat” – hangsúlyozta a sajtófőnök.

A cikk Pintér Dániel interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Sikerült már kinyitni az aktákat?” – Magyar Péter élesen válaszolt az ügyészségnek

„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Ursula von der Leyen: 4,2 milliárd euró felszabadítását javasoljuk Magyarország számára

Ursula von der Leyen: 4,2 milliárd euró felszabadítását javasoljuk Magyarország számára

Pozitívan értékelte az Európai Bizottság a magyar kormány jogállamisági önértékelését, ezért azt javasolja az uniós tagállamoknak, hogy oldják fel a kondicionalitási eljárásban még befagyasztva tartott 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrást – jelentette be Ursula von der Leyen szerdai közleményében. Az Európai Bizottság elnöke szerint ezzel egyidejűleg megszűnhet az a korlátozás is, amely a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat és az általuk fenntartott intézményeket kizárta több közvetlen uniós programból, így a magyar egyetemek visszatérhetnek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A pénzek felszabadításához azonban még a tagállamokat képviselő EU Tanácsának jóváhagyása szükséges.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×