„Közel száz órányi személyes beszélgetés, több száz oldalnyi beszámoló és javaslatterv, félezer szakemberrel való találkozás után, valamint 12 megyét és 19 intézményt (illetve szakmai egységet) bejárva, több mint 3 ezer megtett kilométer után, a gyermekvédelmi jelentés első fázisának végén állítottuk össze ezt a jelentést.

Bár az anyag tele van brutálisan kemény, szívszorító és szomorú adatokkal, tényekkel és személyes idézetekkel, mégsem azzal a céllal készült, hogy sokkolja az olvasót.

A jelentés elsődleges célja a valóság tényszerű megmutatása, és azoknak a fájdalompontoknak és jó gyakorlatoknak a beazonosítása, amelyek mentén a gyermekvédelmi rendszert érintő fejlesztéseket és megerősített szolgáltatásokat szervezni szükséges” – olvasható a jelentésben.

Már akkor is sokan éreztük, hogy nagy a baj, amikor erről még tilos volt nyíltan beszélnie a szakmának, és az adatok egy jó részéhez nem lehetett hozzájutni, az intézményekbe pedig felsőbb utasításra szinte lehetetlen volt belépni. Azután jött 2024, a kegyelmi botrány, és hirtelen a gyermekvédelmi rendszer minden részéből elkezdett szivárogni az információ, ez alapján pedig világossá vált, hogy még annál is nagyobb a baj, mint ahogyan azt korábban sejtettük.

„Majd elérkezett 2026 áprilisa, ami után kinyíltak a gyermekvédelmi rendszer eddig zárt ajtói. Végre valódi képet kaphatunk a gyermekvédelem helyzetéről.”

Ez lehetővé teszi, hogy a gyermekvédelmi rendszer, és a még mindig benne dolgozó sok fantasztikus szakember munkájának méltó módon és megfelelő minőségben való ellátásához szükséges szakpolitikai intézkedéseket előkészítsük – olvasható a szövegben.

A gyermekvédelmi rendszerben dolgozók feladata nem kevesebb, mint, hogy a gyerekeknek, családjaiknak, valamint a gyerekekért felelős felnőtteknek valódi segítséget, támogatást, védelmet és megerősítést tudjanak nyújtani. Az ehhez szükséges feltételek megteremtése mellett meg kell tisztítani a gyermekvédelmet azoktól a potyautasoktól, akik a rendszer rossz működését és a nagyon súlyos szakemberhiányt kihasználva, helyzetükkel visszaélve bántalmazó, kizsákmányoló módon működtek, működnek – írják.

A gyermekvédelmi rendszer arra hivatott, hogy segítse azoknak a gyerekeknek az egészséges, biztonságos és jó körülmények közötti fejlődését, akik elveszítették szüleiket, vagy akiket ki kellett emelni a családjukból. Egy jó gyermekvédelmi rendszer a gyerekek mellett a gyerekeket nevelő családokat és a gyerekekkel dolgozó felnőtteket is támogatja, megerősíti.

Vajon miért nem a segítségnyújtás jut eszébe először az embereknek 2026-ban a gyermekvédelemről? Hogyan vált a magyar gyermekvédelem olyan rendszerré, amiről az emberek egy része azt gondolja, hogy bántalmazó? Hogyan hagyta cserben az állam a gyerekeket, a családokat, és azokat a szakembereket is, akik a gyermekvédelmet jól akarták csinálni, és a maguk lehetőségeihez képest jól is csinálták?

A gyermekvédelmi rendszer az 1997-es létrejötte óta küzd azzal, hogy nincs elég emberi, anyagi és tárgyi erőforrása ahhoz, hogy megfelelően el tudja látni a feladatát. Sok tekintetben évtizedes problémákat görget maga előtt. De nem magyaráz meg mindent a pénzhiány, az elmaradó fejlesztések és a soha meg nem valósuló együttműködés a különféle hálózatok között.

2026-ra olyan állapotba jutott a gyermekvédelem, hogy a kríziskezelés számít alapműködésnek, és a megfelelő szolgáltatás lett a kivétel. Hogyan jutottunk idáig? Milyen alapvető hiányosságai vannak a gyermekvédelmi rendszernek? Mik a legégetőbb problémák, és mi segíthet kilábalni a válságból?

Erről szól a gyermekvédelmi jelentés 1. fázisát összegző diagnózis – fogalmaznak a bevezetőben.