Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
316.15
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Unsplash

Kivizsgáltak a magyar pap elleni vádakat, az egyház szerint nem történt semmi

Az Egri Főegyházmegye vizsgálata azt állapította meg, hogy alaptalanul vádoltak meg egy papot kiskorúak sérelmére elkövetett visszaéléssel névtelen plakátokon Miskolcon - közölte honlapján a főegyházmegye vasárnap reggel.

Azt írták, május végén értesültek a Miskolcon megjelent plakátokról, amelyeken "súlyos, többek közt kiskorú sérelmére elkövetett visszaéléssel vádoltak meg egy, korábban a főegyházmegye területén szolgáló klerikust". Az Egri Főegyházmegye az értesülést követően azonnal átfogó előzetes vizsgálatot indított, az ügyben teljes körűen együttműködtek a hatóságokkal, amelyeknek átadták a rendelkezésre álló információkat.

A főegyházmegye megállapította, hogy a plakátokon megfogalmazott cselekmény vádja "minden alapot nélkülöz",

ilyen jellegű bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

A rágalmazó plakátokat egy olyan személy készíthette és helyezhette ki, aki korábban személyes konfliktusba került a klerikussal és már másokat is vádolt meg alaptalanul - közölték.

Rágalmazás miatt az érintett pap a polgári hatóságoknál feljelentést tett, a főegyházmegye pedig a "hatályos előírásokat maradéktalanul betartva" továbbítja a vizsgálat anyagát az Apostoli Szentszéknek. Az Egri Főegyházmegye nagy hangsúlyt fektet gyermekvédelmi rendszerének és irányelveinek folyamatos felülvizsgálatára és javítására - olvasható a közleményben.

Az egyházi gyermekvédelmi rendszer

Mint írták, egy jól működő egyházi gyermekvédelmi rendszernek képesnek kell lennie arra, hogy minden feltárt esetben megvédje az áldozatokat, ugyanakkor határozottan kiszűrje a rosszhiszemű, lejárató szándékú támadásokat is. A hamis vádak ugyanis "a valódi áldozatoknak is mérhetetlen károkat okoznak, mert rombolják a rendszerbe vetett bizalmat, és elrettenthetik őket attól, hogy merjenek segítséget kérni" - tették hozzá.

A főegyházmegye közleménye szerint a jelenlegi eset rávilágít arra is, hogy az egyházi gyermekvédelmi intézményrendszer hogyan alkalmazza a Szentszék szigorú iránymutatásait gyermekeket érintő ügyekben. A folyamat átláthatóságát és hatékonyságát segíti, hogy az egyházi hivatal ma már többféle csatornán, köztük a Vos estis lux mundi szentszéki dokumentum értelmében 2019 óta működő közvetlen bejelentőrendszeren keresztül is értesülhet a gyanús esetekről - írták.

Előzmény

Miskolcon korábban olyan plakátok jelentek meg, amelyek szerint egy volt selyemréti római katolikus pap "hosszú ideig megrontott egy 16 éves kislányt", akit titokban bújtatott a plébánián, ahol "a bűnös viszonyt folytatták". A sokszorosított a szöveg azt állította, hogy a pap a lányt 15 éves kora óta molesztálta és távol tartotta családjától.

Akkor, januárban az index.hu aróól számolt be, hogy Tóth-Szántai József, Miskolc Fidesz-KDNP-s polgármestere Facebook-oldalán azt írta, hogy „a felmerült vádak rendkívül komolyak”, és érthető módon foglalkoztatják a város teljes közösségét.

Emiatt azt tartja szükségesnek, hogy az ügyben minden illetékes szerv és intézmény a lehető leghamarabb, a legnagyobb körültekintéssel és átlátható módon végezze el a szükséges vizsgálatokat.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×