Infostart.hu
eur:
358.57
usd:
313.87
bux:
143348.41
2026. július 14. kedd Örs, Stella
Sében egy autó borult árokba a havas útviszonyok miatt.
Nyitókép: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Válságos a helyzet, az egész országban sok települést elzárt a hó

A Mávinform szerint Vas, Zala, Veszprém és Győr-Moson-Sopron vármegyék számos településén nem közlekednek az autóbuszok, más járatok pedig jelentős késéssel járnak, ezért azt javasolják, csak az induljon útnak akinek feltétlenül szükséges.

A Mávinform tájékoztatása szerint az alábbi területeken a leginkább válságos a helyzet: Vas vármegye, Zala vármegye északi része (Zalaegerszeg, Keszthely, Lenti, Zalaszentgrót térsége), Veszprém vármegye nyugati része (Sümeg, Devecser, Pápa térsége), illetve Győr-Moson-Sopron vármegye nyugati része (Csorna, Sopron, Kapuvár, Mosonmagyaróvár térsége).

Az elzárt települések:

Az időjárási helyzet miatt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a következő településeket nem érintik az autóbuszok:

  • Imola, Kánó.

Győr-Moson-Sopron vármegyében jelentős, 30-50 perc késéssel közlekednek az autóbuszok. Fertőboz, Kisboz illetve Nagycenk, iskola megállókhoz nem mennek fel a buszok, hét települést pedig egyáltalán nem érintenek:

  • Fertőrákos, Répceszemere, Beled, Csapod, Brennbergbánya, Balf, Ágfalva.

Vas vármegyében nem járnak a buszok az alábbi településeken:

  • Orfalu, Apátistvánfalva, Vép, Velem, Cák, Sárvár, Hegyközség, Kőszeg, Várkör.

Zala vármegyében Gosztola, Lendadedves és Dötk települések maradnak tömegközlekedés nélkül, Zalabér, Csúszódomb és Nemesapáti, autóbusz-forduló megállóhelyeket pedig nem érintik a Volán járatai.

Riasztást adtak ki

A HungaroMet pénteken másodfokú, narancs riasztást adott ki hófúvás és havazás veszélye miatt több nyugat-magyarországi vármegyére. Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyében 24 óra alatt akár 20 centiméternél több hó is hullhat, a viharos szél pedig magas hótorlaszokat emelhet.

A meteorológiai előrejelzés szerint pénteken a Dunántúlon a havazás a nyugati területekről fokozatosan kiterjed a középső és a déli részekre is. Az esti, késő esti órákban a Duna-Tisza közének déli felén is számítani lehet kisebb havazásra, közben észak, északnyugat felől szűnik a havazás. Reggeltől késő estig ezeken a területeken általában 1-5 centiméter friss hó várható, de délnyugaton ennél több, akár 5-10 centiméter is eshet. Az éjszaka második felében pedig a Dél-Dunántúlon, valamint az Alföldön fordulhat elő kisebb havazás.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kérte, a riasztással érintett területeken senki ne induljon útnak autóval, hacsak nem létszükséglet. Azt javasolták, aki mégis elindul, tájékozódjon az érvényben lévő meteorológiai riasztásokról és az aktuális útviszonyokról.

Sopront és Kőszeget szinte teljesen teljesen ellepte a hó, 30 centiméter hó esett a hűség városában, Kőszeg már 40 centiméter fölött jár.

Címlapról ajánljuk
Budapest öt helyszínén gyűjtik az aláírásokat december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáért – részletek

Budapest öt helyszínén gyűjtik az aláírásokat december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáért – részletek

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete népszavazási kezdeményezést nyújtott be december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról, amelynek a Nemzeti Választási Bizottság helyt adott, így megkezdődött az aláírásgyűjtés. A cél 200 ezer aláírás összegyűjtése szeptember 4-ig. Részletek Karsai Zoltántól, a szakszervezet elnökétől az InfoRádióban.

„Ezt várják el tőlünk a választók” – parlamenti vita a vagyonvisszaszerzési hivatalról

A kormány szerint a hivatallal a demokratikus újjáépítés egyik legfontosabb, történelmi jelentőségű pillérét állítják fel, az ellenzéki felszólalók a jogállami garanciákat hiányolják, úgy vélik, „túlkapásokkal” van teli a tervezet.
inforadio
ARÉNA
2026.07.15. szerda, 18:00
Németh Zsolt
az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes alelnöke
Kijött a hét legfontosabb adata - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Kijött a hét legfontosabb adata - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

A magyar tőzsde emelkedik, de Európa többi piacán is egyre jobb hangulatban zajlik a kereskedés az iráni eszkaláció ellenéret. Az olaj egyre nagyobbat emelkedik, ennek is köszönhetően a magyar tőzsdén kilőtt a Mol részvénye. Amerikában ma a nagybankok kezdték el közölni a negyedéves számaikat, a JP Morgan és a Wells Fargo is erős számokat közölt. Ezeknél jóval nagyobb sztori, hogy az IBM a vártnál gyengébb előzetes bevételi prognózist tett közzé a második negyedévre vonatkozóan, aminek hatására a részvény 20 százaléknál is nagyobbat zuhant a kereskedésben. A vártnál jóval enyhébb inflációs adat után a kereskedők gyorsan visszavágták a júliusi Fed-kamatemelésre vonatkozó várakozásaikat, az adatközlés hatására a dollár nagy gyengülésbe kapcsolt, a 10 éves amerikai hozam beesett, az aranyár pedig kilőtt, és a tengerentúli tőzsdék is emekednek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×