Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Egy részlegesen megbilincselt ember egyik keze.
Nyitókép: Getty Images/Thing Nong Nont

Szőlő utca: őrizetbe vétel és előállítás a nagyszabású rendőrségi akció után

A hatóságok kedd délelőtt nagy erőkkel vonultak ki Szőlő utcai javítóintézet épületébe, ahol több embert őrizetbe vettek. Az akcióba gyermekvédelmi szakembereket is bevontak.

Két embert őrizetbe vettek és egy embert előállítottak a Szőlő utcai ügyben, miután a hatóságok nagy erőkkel folytatták az eljárási cselekményeket – közölte a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.

Sajtóhírek szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kezdték az intézkedést a Szőlő utcai javítóintézet épületénél, ahol több rendőrségi jármű is megjelent. A Telex információja szerint a rendőrök házkutatást végeztek a Szőlő utcai javítóintézet épületében.

Az ügyészség közölte elsőként, hogy a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség munkatársai nagy erőkkel több helyszínen folytatnak eljárási cselekményeket, amelyekbe gyermekvédelmi szakembereket is bevontak.

A Szőlő utcai ügynek eddig három gyanúsítottja van, az intézet korábbi igazgatója, annak élettársa és az az ügyintéző, akit a múlt héten tartóztattak le. Hétfőn lemondott a Szőlő Utcai javítóintézet megbízott igazgatója is, aki megerősítette a hírt. A korábbi igazgató a pszichés nyomással és a stresszel indokolta a távozását és hozzátette, szerinte lejárató kampány zajlik ellene.

Az RTL Híradója is bemutatta azokat a Juhász Péter egykori politikus által közölt, évekkel ezelőtt készült felvételeket, amelyekről az igazgató elismerte, hogy ő szerepel rajtuk. A felvételeken a férfi több esetben is erőszakot alkalmazott fiatalkorúakkal szemben az intézmény falain belül.

Sajtóértesülések szerint a napokban újabb tanúkat hallgattak meg az ügyben, akik vallomásukban azt állították, az intézet korábbi vezetője, Juhász Péter Pál molesztálta, majd szexuális aktusra kényszerítette őket.

A Szőlő utcai ügyben a javítóintézet korábbi igazgatója, Juhász Péter Pál és élettársa letartóztatását még májusban, emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt rendelték el. A Készenléti Rendőrség szerint a volt igazgató és élettársa több nehéz sorsú, tőlük anyagilag és érzelmileg függő, nagykorú nőt vett rá prostitúcióra és az abból származó bevétel átadására.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyben a nyomozás fejleményeiről továbbra is kizárólag sajtóközlemények útján tájékoztatja a nyilvánosságot. A sajtóban megjelenő, ismeretlen forrásra hivatkozó egyéb tájékoztatás nem tekinthető hiteles információnak – hangsúlyozták a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Először az izraeli védelmi miniszter számolt be "megelőző csapásról", majd az amerikai elnök közölte, hogy nagyszabású támadást indítottak. A deklarált célok között szerepel a rezsimváltás is. Cikkünk frissül.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×