Infostart.hu
eur:
392.63
usd:
339.6
bux:
122107.32
2026. március 20. péntek Klaudia
Egy rendőr éppen megbilincsel egy férfit.
Nyitókép: Pexels

Hatalmas akció zajlik jelenleg is a Szőlő utcai ügy nyomán

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség jelenleg nagy erőkkel, több helyszínen folytat eljárási cselekményeket.

A nyomozó ügyészség az ügy mindenre kiterjedő, teljes körű feltárása érdekében jelenleg is több hatóság – köztük a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – közreműködésével folytat helyszíni cselekményeket, többek között a Budapesti Javítóintézetben. Az intézményben zajló nyomozati cselekmények elvégzéséhez az ügyészség – a gyermekek védelmére tekintettel – gyermekvédelmi szakembereket is bevont – olvasható egy keddi ügyészségi közleményben.

Az ügynek eddig három gyanúsítottja van: a Szőlő utcai javítóintézet korábbi vezetője és élettársa, akiknek a letartóztatását – ügyészi indítványra – a nyomozási bíró legutóbb 2026. február 28-ig hosszabbította meg, továbbá a múlt héten őrizetbe vett és gyanúsítottként kihallgatott ügyintéző, aki – a nyomozó ügyészség indítványának megfelelően – a bíróság pénteki döntése alapján négy hónapra bűnügyi felügyeletbe került.

Mint írták, a keddi nyomozati cselekmények eredményeiről a büntetőeljárás érdekeinek figyelembevételével később adnak tájékoztatást.

Hétfői fejlemény, hogy a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója, Kovács-Buna Károly lemondott. A hvg.hu-nak azzal indokolta döntését, hogy a sajtóban „lejárató kampány” indult ellene, így lehetetlen dolgozni. A távozó vezető tevékenységével kapcsolatban a hétvégén Juhász Péter youtuber, az Együtt volt elnöke tett közzé videófelvételeket.

Kovács-Buna Károlyt azután nevezték ki a Szőlő utcai javítóintézet élére, hogy a korábbi igazgatót, Juhász Péter Pált és élettársát májusban letartóztatták emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával. Juhász Péter Pált később többrendbeli közfeladati helyzettel való visszaéléssel és lőfegyverrel való visszaéléssel is meggyanúsították.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.

Titkos sejtek, az iráni rezsim rendszerének alappillérei ellen vív keserves harcot Izrael

Az iráni konfliktus részeként az izraeli légierő újabban az iráni félkatonai szervezet, a Baszidzs utcai ellenőrzőpontjait is támadja. E szervezet tagjai civil ruhában, arctalanul cselekszenek, az irániak pedig a bőrükön érzik a szervezet brutalitását, ezért sokan elégedetlenek. Az iráni rezsim „szemeit és füleit” is igyekszik most Izrael meggyengíteni, de a cél elérése igencsak nehézkes.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×