Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
324.64
bux:
144020.07
2026. október 15. csütörtök Teréz
Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. december 5-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Megszavazták, új alelnöke lehet a Magyar Nemzeti Banknak

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága támogatta Banai Péter Benő alelnöki jelölését.

Meghallgatását követően az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága 11 igen, 1 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett támogatta Banai Péter Benő alelnöki jelölését, aki így az Elemzésekért, pénzforgalomért és jegybanki programokért felelős alelnöke lehet – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Banai Péter Benő a meghallgatása során azt hangsúlyozta, hogy az infláció, valamint az inflációs várakozások következetes csökkenése alapvető érdeke a magyar gazdaságnak, így továbbra is indokolt a stabilitásorientált monetáris politika – olvasható a közleményben.

Az alelnökjelölt azt is rögzítette, hogy a hitelesség, az integritás és a szakmaiság jegyében a jegybanki elemzéseknek és statisztikáknak pontos képet kell adniuk a magyar gazdaságról, ezért hitelesnek és számon kérhetőnek kell lenniük.

Arról is beszélt, hogy a jegybanknak is készen kell állnia a pénzügyi struktúra területén az új, digitális alkalmazások használatára, úgy, hogy ezzel a pénzügyi visszaéléseknek is gátat szabjon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Energiadrágulás és költségvetési csata: nagy a tét az uniós csúcson

Energiadrágulás és költségvetési csata: nagy a tét az uniós csúcson

Csütörtökön kezdődik az uniós állam- és kormányfők tanácskozása, amelynek központi témája a magas energiaárak lesznek, és ezzel összefüggésben az európai gazdaság versenyképessége is a tét. Brüsszelben van Magyar Péter miniszterelnök is, aki majd Volodimir Zelenszkijjel is találkozik pénteken.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×