Infostart.hu
eur:
365.52
usd:
321.34
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Kiss Ambrus, a Főpolgármester Hivatal főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Kiss Ambrus: hónapokon belül láthatóvá válik, mit szeretne Rákosrendezőn a főváros

Eddig nagyjából a rákosrendezői terület harmadát vehette birtokba a főváros – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója. Beszélt az infrastrukturális fejlesztésekről és a gigaberuházás várható ütemezéséről is.

Még a terület teljes birtokba adása sem zajlott le a rákosrendezői beruházásnál. Kiss Ambrus elmondása szerint eddig nagyjából 35 százalékot kapott meg a főváros.

„Ha például valaki vesz egy lakást, akkor jó esetben a vételár kifizetése és a tulajdonlapra való bekerülés után a kezébe adják a lakás kulcsát, és bemehet. Ebben az esetben nem ez történt, nem kaptuk meg képletesen a kulcsokat se, hanem a tulajdoni napra fölírták, hogy tulajdonosok vagyunk, a kulcsot ott lóbálják előttünk, és körülbelül azt mondják, hogy az előszoba, a WC és a fürdőszoba, meg talán az egyik kisszoba vehető birtokba – ha például egy plusz két félszobás a lakás –, de a többibe még nem mehetünk be. Ennek ellenére haladunk, kiírtunk egy kétfordulós tervpályázatot, amelynek az első fordulója most zajlott le, nagyon sok tervezőiroda jelentkezett. Innen a közbeszerzés alapján 16 nemzetközi tervezőiroda a magyarokkal együtt megy tovább, ők adják be a tényleges pályamunkájukat. Körülbelül azt látjuk, hogy

a jövő év első negyedévében be tudjuk mutatni a győztes pályamunkákat a budapestieknek, és azt mondhatjuk, hogy ezt szeretnénk Rákosrendezőn.

Ezután lehet hozzárendelni a projekthez az ütemezést” – mondta a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója.

A főváros már kifizette a vételár első részletét, ezért már tulajdonosnak számít. A második részlet kifizetése ahhoz kötött, hogy a kormány teljesítsen különböző, szerződés szerinti feltételeket. Ilyen például a politikus elmondása szerint, hogy per- és tehermentes legyen az ingatlan, ez még nem történt meg. Addigra birtokba kéne adni, még ez sincs meg. Meg kellene csinálni a szükséges jogszabály-módosításokat, ami ehhez kellene, illetve 1/1-re, tehát egy tulajdoni hányadra kellene hozni, ez telekszabályozást jelent – sorolta Kiss Ambrus a kormány feladatait. Hozzátette: a harmadik, utolsó vételárrészletet 2035 táján kell majd kifizetni – a Fővárosi Önkormányzat reményei szerint addigra már haladnának az építkezéssel a városvezetés által megszabott feltételek mentén a beruházók. Megfizethető lakhatás, zöldterületek, kereskedelmi funkciók jönnének létre, olyanok, amelyek szükségesek egy ilyen kisebb városrészhez.

A kormány az eredeti, arab féllel kötött szerződésben infrastrukturális beruházásokat, közlekedési fejlesztéseket is vállalt, és jelzése szerint végre is fogja őket hajtani – közölte Kiss Ambrus. Ilyen az M1-es metró meghosszabbítása a város külsőbb régiói felé, valamint a Szegedi úti felüljáró megépítése. Utóbbi közlekedési kapcsolatot teremt a XIII. kerület és a XI. kerület között, közúti és villamosközlekedés szempontjából is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×