Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Közmunkások vágják a parlagfüvet Nagyszénás belterületén 2013. július 29-én. A hatóság július 1-jétől eljárást indít azok ellen, akik elmulasztják a parlagfű-mentesítést.
Nyitókép: Rosta Tibor

Közmunka: teljesen új számokat adott ki a kormány

Idén mintegy 66 ezer ember vett részt országszerte közfoglalkoztatási programokban, így a közfoglalkoztatás tovább erősítette szerepét a társadalmi integrációban és a munkaerőpiaci felkészítésben - mondta a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára, amikor átadták a legjobb munkaadókat elismerő 2025. évi Start Plusz Díjakat szerdán Budapesten.

Réthy Pál közölte, hogy a programok finanszírozására idén 140,8 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez is mutatja, hogy a kormány továbbra is kiemelt feladatának tekinti a hátrányos helyzetű emberek támogatását.

Mint elmondta: a Járási Start Mintaprogramok 1080 településen valósulnak meg, több mint 26 ezer ember részvételével, akik a többi között állattenyésztéssel, növénytermesztéssel foglalkoznak és segítik a helyi közösség építését. Vagyis a közfoglalkoztatás így nem segély, hanem értékteremtő tevékenység, amely mögött közös erőfeszítések és kézzelfogható eredmények állnak.

A belterületi utak karbantartása, az árkok tisztítása, a parlagfű elleni védekezés mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a települések élhetőbbek, rendezettebbek és biztonságosabbak legyenek - tette hozzá.

Közlése szerint a Járási Start Mintaprogramok mellett kiemelt jelentőségűek az Országos Közfoglalkoztatási Programok is, amelyek az idén két ütemben, átlagosan 7964 fő közfoglalkoztatásával valósulnak meg. Továbbá - folytatta - fontos a hajléktalan és egészségkárosodott emberek foglalkoztatását célzó mintaprogram, amely 18 vármegyében és a fővárosban zajlik 37 szervezetnél, több mint 600 ember részvételével.

Az idén fokozott figyelmet fordítottak a parlagfű elleni védekezésre, amelyben több mint 30 ezer közfoglalkoztatott vett részt közel 5 ezer hektáron. Ugyanakkor a közfoglalkoztatásból való továbblépés kulcsa a szociális szövetkezetek megerősítése. A már működő 201 szociális szövetkezet piaci szereplőként biztosít munkát és megélhetést az embereknek, bizonyítva, hogy a közfoglalkoztatás a társadalmi vállalkozások működtetésének egyik motorja lett - mondta Réthy Pál.

Felidézte, hogy a kormány 2011-ben indította útjára a közfoglalkoztatási programokat. Az volt a céljuk, hogy mindenki számára elérhető legyen a munka és a fejlődés lehetősége.

Az azóta eltelt több mint egy évtized bebizonyította, hogy helyes döntés volt, mert olyan rugalmas, értékteremtő, emberközpontú rendszert sikerült kialakítani, amely nemcsak a munkanélküliség enyhítését szolgálja, hanem erősíti a településeket, a vidéket és a társadalmi felzárkózást - mondta.

Végül emlékeztetett arra, hogy a Belügyminisztérium 2012 óta díjazza azokat az önkormányzatokat, közfoglalkoztatókat és szervezeteket, akik példaértékű munkájukkal bizonyítják: a közfoglalkoztatás nem csupán lehetőség, hanem valódi esély a munkára, a fejlődésre és a közösség megbecsülésére.

A közfoglalkoztatás nem csupán program, hanem társadalmi szövetség, az állam, az önkormányzatok, a helyi közösségek közös vállalása azokért, akiknek a legnagyobb szükségük van a segítségre - mondta a helyettes államtitkár.

A díjátadón 20 szervezet, települési önkormányzat és önkormányzati társaság képviselői vehették át a 2025. évi Start Plusz Díjat, az elmúlt években pedig több mint 500 közfoglalkoztató részesült az elismerésben.

Címlapról ajánljuk
Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”), és magánjellegű terveiről is beszélt. Az interjúban egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, mint mondta, azt hitte, ezzel ráér a 2030-as választásokig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×