Infostart.hu
eur:
383.3
usd:
331.4
bux:
108388.53
2025. november 10. hétfő Réka
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Századvég konferenciáján a Várkert Bazárban 2025. június 2-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Módosítanák az önkormányzati törvényt

Október 15-én jelenik meg a Versenyképes Járások Program 2026-ra vonatkozó pályázati felhívása, a rendelkezésre álló keret az ideihez hasonlóan ismét 65 milliárd forint lesz - jelentette be Navracsics Tibor pénteken Zalaegerszegen, a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) ülésének második napján.

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter elmondta, a program továbbra is nagymértékben támaszkodik majd az önkormányzatok által elfogadott projektlistákra, a már elkezdett projektekre.

"Célunk, hogy az év első hónapjaiban már meg tudjuk kötni a megállapodásokat, a támogatási szerződéseket és adott esetben a pénzt is oda tudjuk adni az önkormányzatoknak a projektek finanszírozására" - hangoztatta.

Hozzáfűzte: nem zárkóznak el attól, hogy közép- és hosszú távon akár a Versenyképes Járások Programot, de akár a teljes önkormányzati rendszert még inkább hozzáigazítsák az önkormányzatok, polgármesterek és önkormányzati képviselők igényeihez és elképzeléseihez.

"Nekünk is az a célunk, hogy Magyarország az erős önkormányzatok országa legyen, hiszen az országunk is csak akkor tud erős lenni, ha az önkormányzatok erősek, stabilan finanszírozottak, magas színvonalon tudják ellátni a feladataikat, és a polgárok elégedettségét is ki tudják vívni a működésükkel. Éppen ezért a szaktárca a jövőben is partner szeretne lenni az önkormányzatokkal folytatott párbeszédben" - mondta.

Navracsics Tibor a sajtótájékoztatón arról is szólt, hogy

még az idén ősszel megkezdik a tárgyalásokat a különböző önkormányzati szövetségekkel és az önkormányzatokkal arról, hogy melyek azok a problémák, amelyeket kezelni kell az önkormányzati törvény, vagy egyéb törvények módosításával.

"Az újabb tárgyalássorozat reményeink szerint elvezet majd egy olyan törvényjavaslat koncepcióhoz vagy tervezethez, amely nagyjából bírja majd az önkormányzatok és az önkormányzati szövetségek támogatását" - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy korábban mind a Versenyképes Járások Programot mind az önazonosság védelméről szóló törvényt úgy készítették elő, hogy közben több mint kétezer önkormányzati szereplővel konzultáltak.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere, az MJVSZ elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a kormányzattal folytatott tárgyalások során mindenképp át kell tekinteni az önkormányzatok kötelező és önként vállalt feladatainak körét és finanszírozhatóságát. Példaként említette, hogy Kaposvár önként vállalt feladatként évi 1,4 milliárd forintot fordít a városi tömegközlekedésre.

Kitért arra is, a megyei jogú városok nem vitatják azt, hogy azok a települések, amelyeknek a területén komoly ipar van, szolidaritási adót fizessenek az ilyen bevétellel nem rendelkezőknek, de a fizetés módja szavai szerint megbeszélésre és változtatásra szorul.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere azt emelte ki, hogy a járások között a versenyképességi program során folytatott egyeztetések során rendszeres együttműködés alakult ki, ami a jövőben is komoly haszonnal járhat.

Címlapról ajánljuk

Szlovákia lehetőségeket is lát Ukrajna EU-csatlakozásában

Ukrajna uniós csatlakozása nagy lehetőséget jelenthet, és különösen Kelet-Szlovákia gazdaságát lendítheti fel – mondta a szlovák kormány helyreállítási tervért és tudásalapú gazdaságért felelős államtitkára. Alena Sabelová hangsúlyozta, hogy Szlovákia támogatja Ukrajna EU-tagságát, ha az teljesíti a szükséges feltételeket.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.11.10. hétfő, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Napokon belül eleshet az erődváros, egyre több a gyanús esemény a NATO légterében - Háborús híreink hétfőn

Napokon belül eleshet az erődváros, egyre több a gyanús esemény a NATO légterében - Háborús híreink hétfőn

Az orosz fegyveres erők lassan de biztosan haladnak előre a donbaszi ukrán erődváros, Pokrovszk elfoglalásával. Az Egyesült Királyság szerint Moszkva legutóbb Belgium fölött reptetett kémdrónokat, de általános jelenséggé vált a NATO tagállamok katonai infrastruktúrája fölötti drónozás. Több napnyi csend után újra előkerült Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki bejelentette: találkozna amerikai kollégájával, Marco Rubioval. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×