Orbán Viktor a Harcosok órája stúdiójában kezdte a munkahetet.
A miniszterelnök elmagyarázta, szerinte miért gyengébb a jobboldal az online térben: ott az arctalanság, a sunyiság, a "kamuság" jellemző, ám a digitális tér betolta a politikát a szórakoztató iparba, ahonnan szintén jöttek át, még "holdkóros", "félnótás", "széllelbélelt" emberek is. Az ellenzék erőit márpedig mind ilyennek tartja, "az egyik egy kartonfigurával beszélget, a másik trombitál, a harmadik létrán mászik" - mondta az Index összefoglalója szerint.
Beszélt a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos botrányról, szerinte a kormányoldal "ellentámadásba lendült". Felidézte, bár Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beleállt a támadásokba, ő nem javasolta ezt neki, de Semjén meggyőzte azzal, hogy ha ilyen súlyú bűncselekmények száradnának kormánytagok lelkén, a kormánynak takarodnia kellene; de a kormány ezt a "vérvádat" nem engedheti el a füle mellett, és titkosszolgálati hátterű kormánybuktatási kísérletnek tartja az egész vádaskodást.
Szerinte a kormány viszont "soha senkit nem vádolt bűncselekmény elkövetésével", a mostani vádözönnek viszont lesznek következményei.
A gyermekvédelmi szerint jól és hatékonyan működik, ha van "egy rohadt alma a kosárban", azt azonnal ki is dobják.
Az ellenzékről
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt "félnótásnak" tartja, akit nem lehet komolyan venni, "szánalomra méltó", aki mellkasára ragasztott mobillal járkál, és "valami kádakat kér számon" rajta.
A Tisza Párt szerinte nem csupán Magyar Péterről szól, "kultuszminiszterük" Csipkejózsika című könyvet írt, ami nem mutat normális szerzőre, Tarr Zoltán pártalelnök majd a választás után akarja megmondani a párt terveit, egy "hiúságába belebolondult tábornok" pedig lőfegyverrel jár gyűlésekre, a Tiszánál tehát "nincs normális ember", még Kármán Andrásnak is ő "tette ki a szűrét" a kormányból 2011 környékén.
Az ellenzéki párt vélt adóterveivel kapcsolatban aláhúzta, az adó érzékeny dolog, ott az állam be tud hatolni az ember magánéletébe, óvatosságot javasol; a Tisza javaslata adóhatósági-vagyonellenőrzéses új bürokrácia, ami bemászik az emberek életébe, de épp a gazdagokat nem éri el, mert "vannak könyvvizsgálóik, ügyvédeik", ezért a középosztály fog rosszul járni.
Ukrajna, oroszok
Az ukrajnai drónincidensről szólva azt mondta, Ukrajna nem független ország, nem szuverén, nem is szabad úgy viselkednie, területe ötödét el is vesztette, a maradékot meg a nyugat tartja el.
"Most kettő-három-négy magyar drón, ami vagy átment vagy nem, nem az az ügy, amivel szerintem az ukránoknak foglalkozniuk kell, itt nem az ellenségeik vannak" - mondta.
Ugyanakkor szerinte Oroszország is gyenge Európához képest, katonailag is, gazdaságilag is, lélekszámát tekintve is. Kijelentette, hogy mi nem félünk az orosz drónoktól, "mi nem is félünk ettől, majd lelőjjük őket".
Az energiafüggetlenségről is szólt, megerősítette, Magyarországnak hosszú távú és biztos szerződése van Oroszországgal. "Tehát a biztonsága Magyarországnak Oroszország felől garantált, a piacon pedig, hát a piactól függ, hol ilyen hol olyan. Tehát a biztonságosat feladni a bizonytalanért, normális ember ilyet nem csinál."
Donald Trump amerikai elnök tudomásul is vette a magyar érveket szerinte.
Megerősítette azon véleményét is, hogy az ukrajnai háborút az oroszok megnyerték, már csak az a kérdés, hogy ki állapodik meg Moszkvával.







