Infostart.hu
eur:
382.03
usd:
328.31
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Pixabay

A mesterséges intelligencia meglepő területeken is egyre jobban kiváltja az embert

A bírósági tárgyalásokon már most is érvel a mesterséges intelligencia (MI), csak nem az ügyvédek helyett, hanem velük együtt – mondta az InfoRádió Paragrafus című magazinműsorában Lajos Levente ügyvéd, aki szerint meg kell tanulni, hogyan lehet hatékonyan együttműködni az MI-vel, mert nagyon fontos, hogy megfelelő utasításokkal lássuk el – és már ma is egyre jobban helyettesíti az emberi munkaerőt...

Amikor a szakmát kezdte, az akkori technika miben volt másabb, mint ami ma rendelkezésre áll?

1994-ben lettem ügyvédjelölt, és az ügyvédi irodában, ahol kezdtem, volt egy mechanikus írógép és egy telefon, ez volt a technika, és indigóval gyártottuk a példányokat a bíróságnak. Ehhez képest folyamatosan óriási változások történtek, és a folyamat a legutóbbi időben a mesterséges intelligenciával még inkább felgyorsul. Azt hiszem, hogy egyfajta technikai forradalom kezdetén vagyunk. Még mi sem látjuk pontosan, hol lesz a vége, de a napi munkában már hasznosítjuk, és nagyon sok szempontból nagyon megváltoztatta az ügyvédi munkát.

Felgyorsította, megkönnyítette a munkavégzést?

Egyrészt a minőségen változtat. Mi nagyon sok idegen nyelvű okiratot készítünk, szerkesztünk, fordítunk, és ha mesterséges intelligenciát használunk, akkor egyértelműen minőségibb szövegek jönnek ki, mert sokkal jobban fogalmaz. Magyar nyelven nem feltétlenül lesz jobb, mint ha mi csináljuk, de mondjuk angolul, olaszul, azokon a nyelveken, amiket mi használunk, határozottan javít a szövegminőségen. De még magyarul is lehet használni, mert ha én előre megírok egy szöveget, át tudja szerkeszteni, ki tudja javítani a nyelvtani hibákat, illetve ad neki egy olyan logikai szerkezetet, ami lehet, hogy nekem eszembe se jutott volna, de ha elolvasom, akkor látom, hogy tényleg ezt akartam. Látszik, hogy a mesterséges intelligencia már gondolkodik, és egy olyan szöveget, ami nem a legjobban strukturált, vissza tud adni úgy, hogy egy olyan logikai szerkezetet ad neki, ami sokkal követhetőbb, mint az eredeti változat volt. Szövegszerkesztésre is nagyon jól használható, például a Microsoft Wordjébe a Copilot már be van építve. Lehet neki promptot adni, tehát bemondom, hogy mit szeretnék, hogy leírjon, és megírja helyettem. Például az e-maileket is úgy írjuk, hogy megmondjuk neki, hogy írd meg neki ezt vagy azt, vagy írj egy árajánlatot, és ő megírja helyettünk, és akkor vagy elfogadom, vagy kijavítom én magam, vagy kérek rajta módosításokat, ahogy egyszerűbb. A legtöbb programba ez már bele van építve, és rettenetesen felgyorsítja a munkát. Régen órákat igényelt, hogy jó minőségben megírjunk olaszul vagy angolul néhány e-mailt. Ez most percekre rövidült, és azonnal egy olyan szöveget kapok vissza, ami jó minőségű, jó a nyelvtan, professzionális, és ha nem tetszik, akkor másodpercek alatt újra átszerkeszti.

Gyakorta elhangzik a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, hogy tréningezni kell, és adatokat kell betáplálni ahhoz, hogy úgy viselkedjen, hogy az az egyes szakmáknak megfelelő legyen, mondhatni, hogy megfelelően képzett legyen. Tehát el kell érni valamilyen szintet, hogy naprakész legyen a mesterséges intelligencia. Ezt ön is így látja?

Eredetileg a ChatGPT-vel kezdtünk el dolgozni, és nagyon nem mindegy, hogy melyik verziót használja valaki. Most jött ki az 5-ös, az már egy nagyon magas szint. Nekünk az irodában csoportos előfizetésünk van. Az iroda összes felhasználója ugyanazt a rendszert használja, ami saját magát tanítja, és tudunk magunknak létrehozni új GPT-ket. Tehát tudok a ChatGPT-n belül egy külön intelligenciát tréningezni speciális feladatokra. Például ha átalában a ChatGPT-nek felteszek egy kérdést a magyar Polgári törvénykönyvvel (Ptk.) kapcsolatban, akkor nem biztos, hogy jó választ kapok. De ha létrehozok magamnak egy saját GPT-t, és azt tréningezem csak a magyar Ptk-ra vagy csak a magyar polgári eljárásjogra, és ezt használja az irodában 5-10 ember, akkor egy idő után már nagyon-nagyon jó válaszokat fog adni. Természetesen mindig vissza kell ellenőrizni. Tehát az elején még nagyon sokat hallucinált, nagyon sok rossz választ vagy nem létező jogszabályhelyet kaptunk, de hónapokon belül látszik a különbség, és a saját tréningezett GPT-nk most már egész jó válaszokat ad, és nagyon ritkán hibázik. Minél speciálisabb és szűkebb körben tréningezzük a saját GPT-nket, annál jobb válaszokat fog adni. A ChatGPT-n belül is többféle üzemmód van. Az előfizetéses verzióban van olyan verzió, hogy mély kutatás, az például sokkal tovább gondolkodik, 15-20 perc is eltelik egy válasszal, de sokkal jobb válaszokat ad. Van olyan lehetőség, hogy ha azt kérik, hogy gondolkozz többet például egy szövegszerkesztésnél, akkor szintén lassabb lesz, de sokkal jobb válaszokat ad. Tehát nem csak az alap GPT-ben kell gondolkodni. Nem jó példa az ingyenes verzió, mert az sokkal többet hibázik, gyengébben dolgozik, mint ha valaki felépít egy csoportosat, egy vállalatit, és speciálisan elkezdi tréningezni például az ügyvédi iroda által használt feladatokra.

Gondolkozik a mesterséges intelligencia? Képes lehet abból a szempontból meghaladni önmagát, hogy nemcsak sablonokat használ, hanem tovább is fejleszti magát?

A gondolkodás képességét szerintem több szintre kéne osztanunk. A stratégiai gondolkodás, vagyis hogy magasabb összefüggéseket átlátni, egy teljes stratégiát létrehozni, több jogágra kiterjedően minden szempontot figyelembe venni, az még nem nagyon megy neki. Bár ezek a verziók is már készülnek, és már több cég is dolgozik a speciális ügyvédi vagy jogi mesterséges intelligencia létrehozásán. De amivel mi dolgozunk, az részfeladatokban nagyon jó. Föl kell osztani kicsi részekre a munkát, és azt a kicsi szegmenst, amit beadunk neki, azt már nagyon jól megcsinálja. Általában az a technika, hogy apró részfeladatokat jelölünk ki, a részfeladatokon belül kell nagyon jól megadni, hogy mit szeretnél tőle kapni, de az egészet, tehát például egy beadványt, egy keresetet az ügyvéd rak össze. A magasabb szintű gondolkodás, hogy átlássa stratégiailag és úgy készítse el, hogy minden szempontot figyelembe vegyen, az még nem nagyon megy neki. Pár esetben megpróbáltuk, hogy átfogóbb feladatokat adjunk ki neki, de még nagyon általános válaszokat kaptunk, olyat, ami igazából egy alacsony szintű átlagos feladatmegoldás volt. De ha részekre bontjuk a feladatot, azokat jól megcsinálja, és a végén még az ember feladata, hogy a mozaikból úgy összerakja a teljes képet, hogy használható legyen. A következő lépés valószínűleg az lesz, hogy sokkal komplexebb feladatokat fog megoldani. Például használjuk iratelemzésre is, mondjuk egy több száz oldalas szakértői véleményt összefoglal nekünk. Ha megmondom neki, hogy pontosan mire kell koncentrálni, akkor már egész jó kivonatokat kapunk. Hónapokon belül látjuk a változást. Nap mint nap használjuk az egyre fejlettebb verziókat, és azt veszem észre, hogy ami két-három hónappal ezelőtt még nem nagyon ment, meg zötyögött, az már most sokkal jobb. Rövid távon belül ez az egész óriásit fog változni, és a mesterséges intelligencia egyre összetettebb, egyre átfogóbb feladatokat fog megoldani. Az jó kérdés, hogy a végén ki fogja-e váltani az embert. Egyelőre még csak a kezdő szintű asszisztenseket tudja kiváltani, de a magasabb szintű gondolkodás, a tapasztalat, a stratégia, az empátiás készség, az, hogy ezt hogyan kell tálalni, milyen stílusban kell megírni, ezekhez a dolgokhoz még ember kell, ezeket egy jó szakember nagy tapasztalattal jobban tudja.

Ez aggodalomra adhat okot abból a szempontból, hogy mihez kezdenek majd a jogi egyetemet végzettek, ha már a mesterséges intelligencia dolgozik helyettük?

Az aggodalom szerintem jogos. Amerikában készült egy felmérés, és ott azt mondták, hogy a jogi szakmában pár éven belül a munkahelyek 40-50 százalékát válthatja ki a mesterséges intelligencia. Jó felvetés, hogy mi lesz az egyetemet végzettekkel, de eleinte a kezdők lesznek veszélyben. Még nem pótolható az a nagy tapasztalat, több évtizedes tudás, amivel az idősebb kollégák rendelkeznek, és ha ezt a tudást tudják kombinálni azzal, hogy használják a mesterséges intelligenciát, akkor ők még nem kiválthatók. De egy kezdő jelöltet, aki mondjuk nem jól tud angolul és nem olyan a hozzáállása, őt már lehet, hogy inkább helyettesítjük mesterséges intelligenciával. Nálunk az irodában a 15 fős létszám leesett 10 főre, és ez részben a mesterséges intelligenciának köszönhető, mert nagyon sok olyan feladat van, amit már nem az ügyvédjelölt vagy a fordító végez el. Például a fordítások majdnem 100 százalékát kiváltottuk mesterséges intelligenciával. Évekkel ezelőtt még dolgoztak nálunk fordítók, akik elkészítették a kétnyelvű beadványokat, mert mindent le kellett fordítani vagy angolra, vagy olaszra. Ez teljesen megszűnt, mert a mesterséges intelligencia sokkal jobban megcsinálja. De ez igaz lesz a kezdő ügyvédjelöltekre is, az adminisztratív alkalmazottakra is. A szellemi munka területén pár éven belül a mesterséges intelligencia nagyon sok dolgozót fog kiváltani. Tehát igenis kevesebb emberi munkaerőre lesz szükség.

Tárgyalásokon elképzelhető, hogy majd a mesterséges intelligencia érvel az ügyvédek helyett?

Már most is érvel, csak még nem az ügyvédek helyett, hanem az ügyvédekkel együtt. Nekem volt olyan, hogy tárgyaláson kellett egy definíció arról, hogy mi pontosan a jogi analógia, és a mesterséges intelligencia adott egy választ, és fölhasználtam azt a definíciót, a latin kifejezéseket, mindent.

A mesterséges intelligencia már most is munkatárs, de nem helyettem dolgozik még, hanem együtt dolgozunk.

Ez a lényeg, hogy valaki tanulja meg, hogyan tud vele hatékonyan, gyorsan együttműködni, mi az a részfeladat, amit kiad neki. Nagyon fontos, hogy a megfelelő utasításokat adjuk, mert minél precízebben kérünk tőle, annál jobb válaszokat fog adni. Félve mondom, de lehet, hogy ez már középtávon is jelentheti azt, hogy igen, ki fogja váltani részben az emberi munkát is.

De dönteni végső soron nem a mesterséges intelligencia fog, hanem az ember, nem?

Amíg így van, addig lesz rendben. Fantáziáltunk a kollégákkal, és elképzelhetőnek tartottunk egy olyan világot, ahol az ítéleteket egy bíróságon a mesterséges intelligencia hozná. Van egy szabályrendszer, a jogszabályokat be lehet táplálni, vannak ügyek, ahol van input, tények, bizonyítékok, és mindent be lehet táplálni a mesterséges intelligenciának, és az alapján mi lenne, ha ő döntene? Vajon jobb lenne, mint most egy humán bíró? Igazából vannak érvek is és ellenérvek is, mert ugye a mesterséges intelligencia is lehet elfogult. Attól függ, hogy mit táplálunk be, tud akár kisebbségi alapon, akár faji alapon megkülönböztetni, ha olyan inputot kap. De nem zárom ki, hogy eljuthatunk addig, hogy az egyszerűbb döntéseket már a mesterséges intelligencia fogja meghozni. Mondok egy nagyon egyszerű példát, gyesért vagy gyedért folyamodott a feleségem. Online kellett beadni a kérelmet szombaton este 11-kor. Ugye ez is egy döntés, egy határozat, viszonylag egyszerű, mert vannak paraméterek, az alapján el kell dönteni, hogy jogosult-e vagy nem. Este 11-kor szombaton beadta a kérelmet, és egy perc múlva szombat este megkaptuk a határozatot. Nyilván nem ember csinálta. Ez egy olyan egyszerű döntés volt, ahol nagyon nem kellett mérlegelni, mert objektív paraméterek vannak, de nyilvánvaló, hogy egyfajta számítógép vagy mesterséges intelligencia hozta ezt a döntést. Alacsony szinten ezek most is velünk vannak, biztosítóknál, bankoknál, hitelelbírálásban. És akkor az a kérdés, hogy mi az a szint, ameddig átadjuk neki a döntési szabadságunkat. Egyre följebb fog ez jutni. Azt én sem tudom, mi lesz ennek a vége, de amilyen robbanásszerűen fejlődik ez a technika, nagyon kell vigyáznunk, hol húzzuk meg a határt, hogy meddig dönthet a mesterséges intelligencia, és hol van az a pont, ahol embereknek kell meghozniuk a döntést. Akár politikai rendszerekre is vonatkoztatva. Ugye a demokráciának az a kiindulópontja, hogy a többségnek mindig igaza van. A történelem során meg azt látjuk, hogy igazából mindig egy kisebbségnek van igaza, és hogy általában nem a széles tömegek vannak az információ birtokában, hogy jó döntéseket hozzanak. Ez már nem jogi kérdés, de nagyon érdekes.

Azt szokták mondani, hogy jó, hogy van emberi tényező, meg humánum, de akkor nyilván van hibalehetőség is. Azt nem lehet teljesen kiszűrni? Vagy nem is érdemes?

Nem kell teljesen kiszűrni, mert az emberi lét velejárója, hogy nem vagyunk tökéletesek, és hibázunk. Szerintem minden rendszer akkor jó, akár politikai, akár jogi rendszer, ha valahogy sikerül belekódolni az önkorrekciót. Tehát hiba mindig van, de azt a hibát egyrészt föl kell ismerni, másrészt pedig kellenek olyan mechanizmusok, amik lehetőséget adnak arra, hogy ezeket a hibákat kijavítsuk. Például a politikai rendszerben, a demokráciában ez a fékek, ellensúlyok rendszere. Például ha rossz a törvény, akkor ott az Alkotmánybíróság, tehát van egy önkorrekciós rendszer. Ugyanezt kellene valahogy beépíteni a mesterséges intelligenciával való viszonyunkba is, hogy legyen ellenőrzés felette, és legyen korrekció vagy önkorrekció. Ezt még nagyon nem látom, mert még az elején vagyunk az egész folyamatnak. Olyan a helyzet, mint amikor az ipari forradalom elején föltalálták a gőzgépet. Most még csak itt tartunk, és hogy hol lesz a vége, hogy ebből aztán vonat lesz, gőzhajó, mekkora technikai forradalom lesz, még nem tudjuk. De akár szűken jogi szempontból nézve is ki kell építeni a korrekciós és ellenőrzési mechanizmusokat, hogy ne legyen veszélyes, és ne legyen óriási a hibalehetőség.

Ha megjelenik a mesterséges intelligencia, mint egy lehetséges munkatárs, akkor mikor lehet rámutogatni, hogy ő adott rossz tippet vagy rossz választ? Tehát jogi szempontból visszamutathatunk-e arra, hogy nem mi hibáztunk, hanem a mesterséges intelligencia?

Most még biztos, hogy nem. Mint ügyvédek mindenért felelünk, amit kiadunk a kezünkből, a vagyonunkkal, egzisztenciánkkal, mindennel szakmailag és egyébként is. Semmilyen szinten nem mentesít a felelősség alól, hogy egy rossz választ kaptunk a mesterséges intelligenciától. A saját napi munkánkban például figyelni kell a folyamatos ellenőrzésre. Ha bármilyen válasz kijön, akkor az összes jogszabályhelyet, mindent visszaellenőrzünk. Tehát ha kapok akár egy jogi kérdésre egy választ a mesterséges intelligenciától, lehet, hogy egy tök jó válasz, de nem hiszem el rögtön, hanem megnézzük, utánanézünk, utánaolvasunk. De az esetek egyre kisebb részében derül ki az, hogy hibás a válasz, vagy részben hibás. Egy éve még nagyon nagy volt a hibaszázalék, most már nagyon pici. De az ellenőrzésnek meg kell lennie, és mivel ügyvédként mindenért felelünk, amit kiadunk a kezünkből, ezért az ellenőrzés nálunk 100 százalékos. Tehát nincs olyan irat, vagy nincs olyan válasz, amit ne ellenőriznénk vissza, mielőtt a nevünket adjuk hozzá. Pont ez a lényeg, hogy a felelősség alól nem mentesít, és ne is mentesítsen senkit, hiszen pont attól vagyunk orvosok, ügyvédek, vagy bármilyen más szakmának a gyakorlói, hogy ez a hivatásunk, és amit csinálunk, azért felelősséget vállalunk. Egy dolog, hogy a döntést átadjuk-e a mesterséges intelligenciának, de a másik vonulata a kérdésnek, hogy a felelősséget átadjuk-e neki. De ha a felelősséget is átadjuk, akkor egy felelőtlen világban fogunk élni, ezt meg senki nem akarja. Tehát a végső ellenőrzés igenis maradjon meg az ember kezében, és legyen egy orvos, egy ügyvéd, aki azt mondja, hogy igen, ehhez én a nevemet adom, ez szakmailag vállalható, ez így van. És ne azt mondja, hogy jaj, bocsánat, elnézést, a mesterséges intelligencia nekem rossz választ adott. Ez is egy határvonal szerintem, hogy a mesterséges intelligenciát nehéz lenne felelőssé tenni bármiért is, meg nem is biztos, hogy ezt ő érezné. Én meg a bőrömön érzem azt, hogy felelek azért, amit csinálok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Megjött a nap legfontosabb adata - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Megjött a nap legfontosabb adata - Mutatjuk a piaci reakciókat!

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Pénteken kitart a jó hangulat Európában, illetve Amerikában egyaránt. Közben a nap legjobban várt adatközlése is megérkezett, van minek örülni, ugyanis majdnem fél év után először javult decemberben a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×