Infostart.hu
eur:
379.63
usd:
321.7
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Unsplash

Reagált a Duolingo a magyar versenyhivatal vizsgálatára és kritikáira

A népszerű nyelvtanuló applikáció üzemeltetői ellen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok alkalmazásának gyanúja miatt indított eljárást a GVH. Az amerikai cég jelezte: együttműködik a magyar hatósággal.

Mint arról korábban az Infostart is beszámolt, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Duolingo Inc. amerikai vállalkozással szemben, mert a gyanú szerint a vállalat több szempontból is tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat.

A hatóság többek között kifogásolja, hogy a vállalkozás a webes és mobil-applikációs felületeinek használati feltételeire és működésére vonatkozó tájékoztatóit nem tette könnyen, illetve magyar nyelven hozzáférhetővé a magyarországi fogyasztók számára, illetve vélhetően megtévesztő állításokat tett az online nyelvtanulási szolgáltatásától várható eredményekről és piacelsőségéről.

„Tudunk a magyar Gazdasági Versenyhivatal által indított eljárásról. A Duolingo szorosan együtt működik a hivatallal, és megad minden kért információt”

– közölte az amerikai cég a HVG-vel, válaszul az eljárással kapcsolatos megkeresésre.

Kijelentették továbbá, hogy remélik, sikerül tisztázni a dolgot a vizsgálat során, mert úgy hiszik, félreértés történhetett. Ezen túlmenően nem kívántak tájékoztatást adni a folyamatban lévő üggyel kapcsolatban.

A GVH szeptember 17-én jelentette be a Duolingo Inc. ellen indított versenyfelügyeleti eljárást. A versenyhivatal szerint a vállalkozás

  • a webes és mobilapplikációs felületeinek használati feltételeire és működésére vonatkozó tájékoztatóit nem tette könnyen, illetve magyar nyelven hozzáférhetővé a magyarországi fogyasztók számára;
  • valószínűsíthetően megalapozatlan piacelsőségi állítást tesz a „Duolingo – A nyelvtanulás legjobb módja a világon” szlogenjével;
  • olyan valószínűsíthetően megtévesztő állításokat alkalmaz az online nyelvtanulási szolgáltatásától várható eredményekről, mint hogy „1 hónapnyi Duolingo-használat után 10 nyelvtanulóból 9 magabiztosan beszéli a nyelvet”;
  • homályos, félreérthető vagy időszerűtlen módon tájékoztatja a fogyasztókat a szolgáltatás ingyenes igénybevételének korlátairól (például az egy nap elvégezhető leckék számáról);
  • a fogyasztók zavarása révén nem kívánt, direkt marketing üzeneteket küld a szolgáltatása minél gyakoribb és rendszeres használatának, illetve a fizetős verzió igénybevételének ösztönzésére.

A GVH álláspontja szerint mindezek megtéveszthetik a fogyasztókat, és olyan ügyleti döntésekre késztetheti őket, amelyeket egyébként nem hoznának meg.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×