Infostart.hu
eur:
388.83
usd:
336.85
bux:
122537.07
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik
László András, a Fidesz EP-képviselője (b2), Tuzson Bence igazságügyi miniszter (j2), Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója (j) és Lentulai Krisztián házigazda (b) a Nemzetközi brigádok VS nemzeti ellenállás - a szuverenitásvédelem kérdései című panelbeszélgetésen a tihanyi Tranzit fesztiválon 2025. augusztus 30-án.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Tuzson Bence: a Tisza egy nem létező párt

A Tisza Párt brüsszeli emlőkön él és kívülről érkező állításokat fogalmaz meg, Magyar Péternek pedig ha valami nem tetszik, akkor azonnal fenyeget és támad – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter szombaton a tihanyi Tranzit fesztiválon.

Tuzson Bence a Nemzetközi brigádok VS nemzeti ellenállás – a szuverenitásvédelem kérdései című panelbeszélgetésen azt mondta, a Tisza Pártnál ha valami kiderül, valami lelepleződik, akkor vezetője rögtön büntetőeljárással fenyegeti meg azokat, akik azt kiderítették. Az őszödi beszéd után is volt hasonló jelenség, de ilyen komoly fenyegetés még nem volt Magyarországon, hogy egy párt vezetője börtönbe küldene újságírókat, bírókat, ügyészeket, rendőröket, ha nem úgy járnak el, ahogy ő azt elvárná – tette hozzá.

Véleménye szerint a Tisza egy nem létező párt, egy emberre épülő projekt, akció, ami kívülről könnyen irányítható, kezelhető, mert nincs igazi pártszervezete. Ennek tükrében ez szuverenitás szempontjából nagyon veszélyes jelenség – hívta fel a figyelmet a tárcavezető.

Tuzson Bence beszélt arról is, hogy a magyar jogrendszer 1990 óta stabil, és ez adja a politikai rendszer stabilitását is. Azóta létezik egy konszenzuson alapuló alkotmányozás, de a Tisza Párt másfajta alkotmányozás irányába szeretne menni – fűzte hozzá.

Kiemelte: Brüsszel irányából megjelent egy másik erő és törekvés, amellyel az európai intézményrendszer kiszélesítené a jog szintjén saját területét, és behatolna a nemzeti jogi területekre is. Mint mondta, ez óriási fenyegetés a tagállamok szuverenitására. Ki kell mondani – még ha Brüsszel nem is így gondolja –, hogy a nemzeti jog felett általánosságban nincs primátusa az európai uniós jognak, soha nem lehet ellentétben az EU-s jog a nemzeti alkotmányokkal – hangsúlyozta a miniszter.

Tuzson Bence emlékeztetett arra, hogy amikor az Európai Unió létrejött, akkor a kis országoknak is megvoltak a maguk jogai, de manapság már erős a politikai nyomásgyakorlás a kisebb országokra, különböző technikával próbálják megváltoztatni a korábbi szabályokat. Példaként említette, hogy Brüsszelben sajátos módon értelmezik a jogállamiságot, és többek között a menekültek fogalmát is átértelmezték.

A tárcavezető egy, a Vidéki prókátor nevű Facebook-oldalra vonatkozó kérdésre azt válaszolta, nem tudni, hogy ki szerkeszti, viszont az biztos, hogy ugyanonnan diktálnak neki, ahonnan Magyar Péternek is.

Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója a Barátság kőolajvezeték elleni támadásokról azt mondta, az nem egy katonai, taktikai kérdés, hanem politikai, amelyben hallgat az EU. Véleménye szerint még azt sem lehet kizárni, hogy az EU nemcsak szemet huny felette, hanem még ösztönzi is az ilyen lépéseket.

Az igazgató szerint fontos kérdés lenne azt is tisztázni, hogy a Tisza Pártot Brüsszelből vagy Kijevből irányítják, finanszírozzák, és felhívta arra is a figyelmet, hogy régen volt már olyan, hogy egy magyar pártnak ennyire nyílt kapcsolata legyen egy külföldi titkosszolgálattal.

Arra a kérdésre, hogy külföldről támogatott és irányított politikus, civil szervezet, influenszer vagy média szükséges-e ahhoz, hogy beavatkozzanak a magyar választásokba kívülről, és megdöntsék a kormányt, Horváth József azt válaszolta, hogy ezt a négyet nem szabad szétválasztani, rendszerben kell szemlélni őket.

László András, a Fidesz EP-képviselője Magyar Péter néhány órával korábban közzétett Facebook-bejegyzésére – amelyben újabb sajtóperekkel fenyegetőzött – reflektálva azt mondta, ha a kormánypárti politikusok mondanának ilyet, akkor a következő plenáris ülésen az Európai Parlamentben már vita lenne arról, hogy Magyarországon lábbal tiporják a sajtószabadságot és a demokráciát.

Magyar Péter hozzá van szokva, hogy ki van szolgálva, neki mindent lehet, semmilyen következménye nem lesz – hangsúlyozta, majd hozzátette: a magyar balliberális oldal és a brüsszeli elit eszközként tekint a Tisza Párt elnökére, őt akarják látni a következő kormány élén, és azt remélik, hogy a nemzeti szuverenista kormánytól meg lehet szabadulni.

László András szerint Brüsszel minden eszközt bevet annak érdekében, hogy Magyarország befogadja az illegális migránsokat. Az NGO-król azt mondta, azok nem civil, hanem inkább külföldről finanszírozott politikai nyomásgyakorló szervezetek.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×