Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Facebook/Kovács Zoltán

Beindult Budapesten az operatív törzs

Reggel 7 órakor megkezdte működését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a Facebook-oldalán.

Kovács Zoltán bejegyzése szerint a munkában közreműködik többek között a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat, a Budapesti Közlekedési Központ, a Budapest Közút, valamint a fővárosi kormányhivatal.

Megjegyezte, hogy augusztus 16. óta nagy érdeklődés mellett zajlanak a Szent István-napi rendezvénysorozat központi programjai Budapesten; szombat óta már több tízezren vettek részt az eseményeken.

Kovács Zoltán közölte, hogy a nemzeti ünnep a hagyományoknak megfelelően zászlófelvonással és tisztavatással kezdődik a Kossuth Lajos téren, ezt követi a Duna feletti légi parádé.

Az érdeklődők 10 és 18 óra között ingyenesen tekinthetik meg a Szent Koronát a Parlamentben, délután a Szent István-bazilikánál ünnepi szentmisét és Szent Jobb körmenetet tartanak, este pedig látványos tűzijáték és drónshow várja az érdeklődőket - jelezte.

"Ünnepeljük biztonságban Magyarország születésnapját!" - írta az államtitkár.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×