Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek
Nyitókép: Pixabay

Útvonalat vett el a Mi Hazánk a Pride elől

A Mi Hazánk Mozgalom tüntetést jelentett be a szombati Pride idejére, Budapest összes hídjára, valamint a Hősök terétől a Tabánig tartó útvonalra.

Az idei, 30. Budapest Pride felvonulását 2025. június 28-án, szombaton rendezik meg „Budapest Büszkeség” néven. A rendezvényt a főváros önkormányzati rendezvényként szervezi meg, ugyanis a rendőrség korábban „betiltotta” – pontosabban a rendőrség nem engedélyezte a meghirdetett felvonulást – a gyermekvédelemre vonatkozó új jogszabályokra hivatkozva.

Azt követően, hogy Karácsony Gergely bejelentette a Budapest Pride-ot, Tuzson Bence igazságügyi miniszter kijelentette, hogy a szombati Budapest Pride tiltott rendezvény, oda embereket toborozni bűncselekmény, azon részt venni szabálysértés.

Időközben a Mi Hazánk Mozgalom "területfoglalással" készül megállítani a felvonulást. Az Index úgy értesült, hogy a párt tüntetést jelentett be a szombati Pride idejére Budapest összes hídjára, valamint a Hősök terétől a Tabánig tartó útvonalra. Ez utóbbi az Andrássy úton, a Kálvin téren és a Szabadság hídon át vezet, és a rendőrség már jóváhagyta. Mivel a Pride menete is áthalad a Szabadság hídon, a két rendezvény ott biztosan keresztezi egymást.

A portál megkereste Novák Elődöt az ügyben. A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke elmondta, hogy pártjának sikerült lefoglalnia az Andrássy utat a Pride felvonulás tervezett napjára.

"Nyilvánvalóan ellenzékből nem lehet minden időre minden útvonalat lezárni, de többször sikerült az Andrássy úton való vonulásuknak gátat szabni. Most is sikerült az Andrássy utat megszerezni. Még Karácsony Gergely bejelentése előtt lefoglaltuk azt, tehát az Andrássy úton semmi esetre sem vonulhatnak, ami mindig is szimbolikus volt számukra. Most van egy másik útvonaltervük, ott is a Szabadság hídon mindenképp egy ütközésünk van, illetve meglátjuk az egyéb alternatív útvonalakat is"
– magyarázta a párt alelnöke.

Hozzátette azonban, hogy szó sincs tüntetésről, szerinte inkább gyűlésnek, performansznak vagy "nemzeti ellenállásnak" nevezhető, amivel készülnek.

A két útvonal "összeérése" miatt felvetődik, hogy a tüntetés résztvevői és a Pride-on vonulók között atrocitások történhetnek.

"Erről az agresszív politikai mozgalom, az LMBTQ+ propagandafelvonulás szervezőit kell megkérdezni, hogy terveznek-e a törvénytelen felvonulásokon kívül még esetlegesen fizikai agressziót is. Amennyiben pedig igen, akkor nyilvánvalóan a rendőrség feladata közbelépni" – válaszolt Novák Előd. Azt viszont kategorikusan kijelentette: szó sem lehet arról, hogy a két csapat, csak elsétáljon egymás mellett. Mint mondta, bíznak a magyar rendőrökben, de "nem feltétlenül szorulnak az ő támogatásukra".

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Megkezdődött az ötödik CPAC Hungary, amelyen olyan neves vendégek egész sora jelenik meg, mint Geert Wilders, a holland PVV elnöke, Mateusz Morawiecki, Lengyelország korábbi miniszterelnöke, Alice Weidel, a német AfD társelnöke, Santiago Abascal, a spanyol VOX elnöke vagy Javier Milei, Argentína elnöke. Donald Trump videóüzenete után a nyitóbeszédet Orbán Viktor magyar miniszterelnök tartotta.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
A parlamenti választások még a legkisebb izgalom: 10 kérdés - 10 válasz az építőipar hazai jövőjéről

A parlamenti választások még a legkisebb izgalom: 10 kérdés - 10 válasz az építőipar hazai jövőjéről

Közel 500 fő részvételével rendezte meg a Portfolio csütörtökön az év egyik legnagyobb iparági eseményét, az Építőipar 2026 konferenciát. A közönség ezúttal is a Mentimeter segítségével, okostelefonos szavazás keretében nyilváníthatott véleményt a piaci aktualitásokról és arról, hogyan látja a szektor jövőjét. Kiderült például, hogy megosztott a szakma abban, ki mit lát a legégetőbb belső, azaz iparágon belüli folyamatproblémának, és hogy mekkora visszaesést okoz az iparágban az állami megrendelések hiánya. Megosztotta a közönség a véleményét arról is, hogy mi okozza a legnagyobb bizonytalanságot ma az építőipari projektekben, mi lesz a választások után és hogy melyik állami intézkedés járulna hozzá leginkább az ágazat stabilizálásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×