Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
Nyitókép: MÁV-csoport/Facebook

Nem hallhatta: meghalt a HÉV elé lépő férfi Sashalomnál

Már nem lehetett megmenteni az elgázolt férfi életét.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, baleset miatt nem járt a H8-as és a H9-es HÉV Cinkota és az Örs vezér tere között reggel. Mint kiderült, egy fiatal férfi – Budapest XVI. kerületében, a Batsányi János út közelében, a sashalmi megállónál – az átjárónál akart áthaladni, de nem vette észre a közeledő HÉV-et, ami elgázolta. A forgalom rögtön leállt, a segítség pedig azonnal érkezett, de nagy volt a baj: a férfi a sínekre szorult – írja a borsonline.hu.

Elsőként a HÉV-et vezető sofőr rohant oda a férfihoz, akit vélhetően saját maga próbált meg újraéleszteni a mentők kiérkezésééig. Sajnos azonban nem sikerült megmentenie az életét – írja a lap, amely úgy értesült, hogy a férfi fülhallgatót viselt, amikor átsétált a síneken. Az áldozatot végül a tűzoltók emelték ki a sínpárról.

„Ma egy harmincas évei elején járó fiatalembert gázolt halálra a HÉV Sashalomnál a vasúti átjáróban. Fején sajnos fülhallgató volt, így nem vette észre a közeledő vonatot. Vonatvezető kollégánk mindent megtett az életben tartása érdekében, de sajnos nem járt sikerrel” – erősítette meg később a MÁV-csoport.

Hozzátették: ismételten arra kérnek mindenkit, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a síneken: „Nyomatékosítva kérünk mindenkit, hogy a vasúti átjárókat megfelelő figyelemmel, zenehallgatás és telefonozás nélkül közelítsék meg és minden esetben nézzenek körül! Az elhunyt fiatalember családjának részvétünket fejezzük ki!” – szögezték le, hozzátéve, hogy az ilyen esetek borzalmasan megviselik a sofőrjeiket is.

Címlapról ajánljuk

Baltás Eszter: veszélyes bőrápolási trendek terjednek az interneten

Évente háromezer új melanómás esetet regisztrálnak Magyarországon és mintegy 360-an halnak meg emiatt. A rosszindulatú daganatok sorában pedig a melanóma a 9-10. helyen áll – emelte ki az InfoRádióban a Magyar Dermatológiai Társulat vezetőségi tagja. Beszélt a tévhitekről és a közösségi oldalakon olvasható veszélyes elméletekről is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Friss fejlemények a PURL ügyében, Zelenszkij visszautasított egy ajánlatot Orbán Viktorra hivatkozva - Híreink az orosz-ukrán háborúból szombaton

Friss fejlemények a PURL ügyében, Zelenszkij visszautasított egy ajánlatot Orbán Viktorra hivatkozva - Híreink az orosz-ukrán háborúból szombaton

A NATO-tagállamok külügyminisztereinek helsingborgi találkozóján Ukrajna új felajánlásokat kapott partnereitől a PURL-kezdeményezéshez, emellett egy újabb finanszírozási forrást is sikerült felszabadítaniuk. Az Egyesült Államok azonnali és átfogó tűzszünetet sürgetett az orosz-ukrán háború lezárása érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök levélben utasította vissza a társult tagságra vonatkozó német javaslatot. A politikus méltánytalannak nevezte az indítványt, mivel az szavazati jog nélkül hagyta volna Kijevet az Európai Unióban. Cikkünkben folyamatosan követjük az orosz–ukrán háború legfontosabb fejleményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×