Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Freund Tamás, az MTA elnöke beszédet mond az alapító Széchenyi István mellszobránál az alapításának 200. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ünnepi, 199. közgyűlése előtt az MTA épületében 2025. május 5-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

A 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát ünnepli az ország - a nap hírei

Többszörös a túljelentkezés a Demján Sándor Program pályázataira. Az egész magyar nemzet érdekének nevezte a Magyar Tudományos Akadémia létét a fennállásának 200. évfordulóját ünneplő testület elnöke. Romániában lemondott a miniszterelnök és felbomlott a kormánykoalíció az elnökválasztás első fordulója után.

Összesen 11 milliárd forintnyi teljesítményjuttatást kapnak a rendvédelmi dolgozók – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence közölte: az összeg első felét, 5,5 milliárd forintot a napokban-, a másik felét pedig ősszel kapja meg a több mint 35 ezer rendvédelmi dolgozó. A juttatás érinti a rendőrség, az katasztrófavédelem, a Terrorelhárítási Központ, a büntetésvégrehajtás, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársait.

Többszörös a túljelentkezés a Demján Sándor Program pályázataira – ismertette a kis- és közepes vállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár. Szabados Richárd elmondta: egyes beruházásélénkítő pályázatok esetében csaknem háromszoros, míg némely digitális programoknál mintegy négyszeres a jelentkezők száma a támogatható pályázatokhoz képest. Az 1+1 beruházásélénkítő szegmens 48 milliárd forintos keretére már 136 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett be.

Mintegy 13 százalékkal kerültek többe a hazai lakások 2024 utolsó negyedévében, mint egy évvel korábban. Reálértéken a használt lakások 8,7, az újak 10 százalékkal drágultak – közölte lakásárindexének végleges adatait a Központi Statisztikai Hivatal. A KSH szerint az előző évinél 27 százalékkal több, 115 ezer lakás cserélhetett gazdát Magyarországon átlagosan 69,7 millió forintos áron.

Csökkennek holnap az üzemanyagárak. A holtankoljak.hu azt írja: a benzin nagykereskedelmi ára bruttó 7 forinttal esik, míg a gázolaj 8 forinttal kerül majd kevesebbe. Ha a kutak is érvényesítik az árváltozást, akkor a 95-ös 581, a dízel 587 forintba kerül majd átlagosan literenként. A portál szerint az áresés a Brent olaj hordónkénti árcsökkenésének köszönhető. Hétfő reggelre 60 dollár alá csökkent a jegyzésár.

A matematika írásbelikkel folytatódik holnap a tavaszi érettségi. Ma magyar nyelv és irodalomból középszinten csaknem 80 ezren, emelt szinten pedig több mint kétezren vizsgáztak. Szerdán történelem, csütörtökön pedig az idegen nyelvi érettségi vizsgák lesznek. A szóbelik júniusban kezdődnek.

Több mint 88 ezer tanuló felvételizett középfokú oktatási intézménybe, 98 százalékuk nyert felvételt - közölte az Oktatási Hivatal. A felvételizők 78 százaléka az első helyen megjelölt intézmények egyikén folytathatja tanulmányait.

Politikai támogatás és törvényes jogosítványok nélkül is meghatározó befolyása van a Magyar Tudomány Akadémiának a tudományos közösségre, a társadalomra, a nemzetre – hangsúlyozta az MTA elnöke a bicentenáriumi rendezvénysorozat megnyitóján, a tudós testület 199. közgyűlésén. Freund Tamás azt mondta: többségben vannak azok a magyar kutatók, vezetők és polgárok, akik szerint az akadémia léte elsősorban nem az akadémikusok érdeke, hanem az országé és az egész magyar nemzeté. Sulyok Tamás köztársasági elnök köszöntőjében úgy fogalmazott: a jubileumi év a magyar tudományos élet értékteremtő szellemiségéről, a magyar tudósok sikereiről szól.

Lemond képviselői mandátumáról a momentumos Orosz Anna. A politikus Facebook oldalán jelentette be, hogy 2026-ban sem indul újra. Az ellenzéki képviselő úgy fogalmaz: meggyőződése, hogy a választók bizalmát úgy tudja megszolgálni, ha belátja: csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha képviselő marad. Egy évvel az országgyűlési választások előtt már nem lehet időközi választást kitűzni, így Orosz Anna helyére már csak jövőre választanak képviselőt.

Romániában lemondott a miniszterelnök és felbomlott a kormánykoalíció az elnökválasztás első fordulójának kudarca után. Marcel Ciolacu miniszterelnök azt mondta: a vasárnapi eredmény azt mutatja, hogy a koalíciónak nincs legitimitása, ezért pártja kilép abból. Az RMDSZ elnöke azonban a bukaresti főpolgármester, Nicușor Dan támogatására biztatja a romániai magyarokat. Kelemen Hunor szerint a fenntartások ellenére a független jelöltet kell támogatniuk, a magyarellenes George Simional szemben, aki a román elnökválasztás első fordulóján a szavazatok 40 százalékát szerezte meg.

Szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be Rómában és a Vatikán környékén a pápaválasztó konklávé előtt. A vasútállomások és a buszpályaudvarok közelében a megszokottnál több csendőr és rendőr járőrözik. Sok helyen a katonaság is besegít. Az új pápáról döntő bíborosi tanácskozás szerdán kezdődik a Sixtus-kápolnában.

Elfogadta az újabb gázai hadjárat tervét az izraeli biztonsági kabinet. A hadműveletek kiterjesztése Donald Trump amerikai elnök közel-keleti látogatása után kezdődhet meg. A kabinet célja, hogy fokozza a nyomást a Hamászra, és elérje a tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról szóló egyezséget.

Újabb büntetővámot jelentett be az amerikai elnök. Donald Trump ezúttal a külföldön készült és Amerikában bemutatott filmekre vetne ki 100 százalékos adót. Az Egyesült Államokat évtizedek óta rosszul érinti, hogy a film- és televíziós produkciók jelentős részét az adókedvezmények miatt jóval olcsóbb helyszíneken, többek között Magyarországon forgatják.

Az MBH Bank lett a Magyar Olimpiai Bizottság első hivatalos partnere az új olimpiai ciklusban. A megállapodás 2028-ig, a Los Angeles-i olimpiáig biztosítja a MOB és az olimpiai csapat számára a támogatást. A pénzintézet márkanagykövete Kós Hubert olimpiai bajnok úszó.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Érkeznek a képek az éjjeli, M3-on történt tömegszerencsétlenségről
12 halott

Érkeznek a képek az éjjeli, M3-on történt tömegszerencsétlenségről

Összeroncsolódott autóbusz műszaki mentésén dolgoznak tűzoltók az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Mezőkeresztes és Mezőnagymihály között 2026. augusztus 16-án reggel. Tucatnyi ember halt meg a balesetben.

Ismét zajos a gödi Samsung-gyár, nagy munkában vannak a koreaiak

A gödi Samsung-gyár környékén élők az elmúlt napokban tapasztalt fokozott zajhatás miatt keresték fel az önkormányzatot, aminek hátterében a gyár területén zajló építkezések állnak. Új zajvédő fal épül és átmenetuleg ezért nagyobb a zaj a városban. Közben a szakminiszter nagyobb szigort ígér.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Atomórák, rádiójelek és nanoszekundumok – így működik egy civilizációs vívmányunk

Atomórák, rádiójelek és nanoszekundumok – így működik egy civilizációs vívmányunk

A világon több olyan hálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. A létezésüket teljesen természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen óriási infrastuktúra működteti ezeket a háttérben. A műholdas navigáció a hidegháborús nukleáris elrettentésből nőtt ki, mára azonban a modern civilizáció egyik legfontosabb alapinfrastruktúrájává vált. Négy globális rendszer létezik – az amerikai GPS, az orosz GLONASS, az európai Galileo és a kínai BeiDou –, amelyek mind állami finanszírozásban működnek, alapszolgáltatásuk ingyenes közjószág. Az ezekre épülő iparágak piaca 2023-ban mintegy 260 milliárd eurót tett ki, és 2033-ra akár 580 milliárd euróra nőhet. A rendszerek jelentősége messze túlmutat a navigáción: a logisztikától a precíziós mezőgazdaságon át a pénzügyi időszinkronizációig a gazdaság szinte minden szegmensét átszövik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×