Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
326.71
bux:
143068.58
2026. október 12. hétfő Miksa
Nyitókép: Getty Images/ shutterjack

Ragadós száj- és körömfájás: már a vadászok is vizsgálódnak

Figyeljék a vadállományt, hogy megjelennek-e a ragadós száj- és körömfájás tünetei! – erre kéri a vadászokat az Országos Magyar Vadászkamara.

Magyarországon már két helyen, előbb Kisbajcs, majd pedig Levél település területén lévő állattartó telepen bukkant fel a ragadós száj- és körömfájás vírusa. A rendkívül fertőző betegség miatt azonnal óvintézkedéseket vezettek be az érintett körzetekben, hogy megakadályozzák a terjedést, de különös veszélyt jelentene, ha a fertőzés átterjedne a szabadon élő vadállatokra is.

Az Országos Magyar Vadászkamara már a honlapján tájékoztatta a vadászokat, hogy mi a teendő, ha betegnek látszó állattal találkoznak. Földvári Attila, a szervezet szóvivője az InfoRádióban elmondta, hogy a hasított körmű, vadon élő állatoknál elsősorban a külső tüneteket kell figyelniük a vadászoknak, így az orr-ajaki részen, a szájnyálkahártyán, a nyelven, a körömközi részen hólyagképződés, kimaródás utalhat a betegségre, míg az élő állatoknál a fokozott nyálzás és az orrfolyás.

„Ilyen esetben azonnal értesíteni kell a hivatásos vadászt vagy a hatósági állatorvosnak, hiszen a legfontosabb az, hogy a lehető leggyorsabban, ideje korán el tudjuk kapni ezt a betegséget”

– mondta az Országos Magyar Vadászati Védegylet főmunkatársa, és emlékeztetett, hasonló a helyzet, mint az afrikai sertéspestis megjelenésénél 2018-ban, azzal a különbséggel, hogy akkor az volt a cél, hogy a háziállat-állományba ne jusson be az a betegség, most pedig az a cél, hogy a vadállományra ne terjedjen át, vagy ha át is terjed, azonnal lokalizálni lehessen a fertőzést.

A szóvivő elmondta, hogy a vadgazdálkodókat hivatalos levélben is tájékoztatták a teendőkről, és szükség esetén ki is lőhetnek egyedeket annak érdekében, hogy mintát lehessen belőlük venni.

Vadászati korlátozást eddig csak a két érintett állattartó telep körzetében kellett elrendelni, és további szigorításra csak akkor lehet szükség, ha máshol is felbukkan a betegség, de erről majd az állat-egészségügyi hatóságok döntenek.

„Nekünk egyelőre az a dolgunk, hogy nagyon figyelünk, és ha bármilyen gyanús jelet vesz észre a vadgazdálkodó vagy az egyéni vadász, aki kint van a területen, akkor azonnal kellő éberséggel reagáljon és adja tovább az információt” – mondta Földvári Attila.

A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy noha továbbra is lehet kirándulni, ha nincs egyéb korlátozás, de azt javasolja, hogy aki otthon tart állatot, legyen a szokásosnál óvatosabb, és lehetőleg ne menjen ki a természetbe ugyanabban a ruhában vagy cipőben, mint amelyben az állatállomány közelében járt, merthogy ez a betegség nagyon ragályos, még a szél is elviheti.

„Most nagyon fontos, hogy mindenképpen sikerüljön lokalizálni, megállítani, és hogy a vadállomány mentes maradjon.

Ebben mindenkinek kérjük a segítségét” – mondta az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Fél év, nem jött sem macskaadó, sem atomháború” – Magyar Péter a parlamentben

„Fél év, nem jött sem macskaadó, sem atomháború” – Magyar Péter a parlamentben

A miniszterelnök napirend előtt a parlamentben felidézte, mit mondott napra pontosan fél évvel ezelőtt Orbán Viktor gratulációjára a választási győzelem estéjén. Megköszönte a figyelmet, az aktivitást, a kíváncsiságot, az energiát és a vitákat, mert szerinte ez a legfontosabb lépés Magyarország gyógyulása felé az úton. Jövő héten érkezik a jövő évi költségvetés.

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Magyar Péter többek között a költségvetésről beszélt a Parlamentben, de üzent a fideszes képviselőknek, az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal elnökének is. Szakértők szerint a kormány október elején benyújtott, politikai vezetők vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényjavaslata túlságosan szűk körre és időszakra terjed ki, így Tiborcz István is kimaradhat az ellenőrzésből. Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága megnevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes-jelöltjét: Ötvös Károlyt, Gellért Károly Árpádot és Terhes Tibor Dávidot. Orbán Anita külügyminiszter Luxembourgban arról beszélt, hogy Ukrajna további uniós integrációjának feltétele a kárpátaljai magyarok jogait biztosító törvény hétfői elfogadása. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a gyerekek digitális jóllétét nem feltétlenül a digitális eszközök teljes tiltása, hanem a biztonságos, életkornak megfelelő használat megtanítása szolgálja. Litauszky Balázs lesz a Gazdasági és Energetikai Minisztérium sajtófőnöke. Újra látogatható a Karmelita.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×