Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Schoolgirls walking hand in hand at school isle
Nyitókép: Klaus Vedfelt/Getty Images

Bezárnak két fővárosi általános iskolát az alacsony gyermeklétszám miatt

Az átszervezések és az összevonások több intézményt is érintenek. Mások mellett sajátos nevelési igényű gyermekeknek is másik iskolába kell járniuk szeptembertől, a szülők tiltakozásul aláírásgyűjtést indítanak.

Az alacsony gyermeklétszám miatt bezárnak egy XVIII. kerületi és egy csepeli általános iskolát, így az érintett diákoknak a következő tanévtől már másik intézménybe kell járniuk. A XVIII. kerületi Kondor Béla Általános Iskola működtetését két éve vette volna át a református egyház, de a szülők tiltakozása miatt meghiúsult a kezdeményezés. Most sok szülő a Facebookon tudta meg, hogy szeptembertől már máshol kell tanulniuk gyermekeiknek − derült ki az RTL Híradó riportjából.

A pestszentlőrinci intézménybe 220 tanuló jár, közülük negyvenöten sajátos nevelési igényűek, a szüleik pedig aggódnak, hogy hol fogják folytatni a tanulmányaikat. Egy édesanya elpanaszolta, hogy a környező iskolák nem akarják fogadni a hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyermekeket, pedig papírjuk is van róla.

A Külső-Pesti Tankerület keddi értekezletén arról tájékoztatták a megjelent szülőket és pedagógusokat, hogy a Kondor Béla Általános Iskolát összevonják egy másik XVIII. kerületi iskolával.

Anyagi okokkal és az alacsony gyermeklétszámmal indokolták a döntést.

A szülők tiltakozásul aláírásgyűjtést indítanak. Az iskola tanárai közös közleményükben egyebek mellett azt kifogásolják, hogy a másik intézményben nem biztosított az integráció, illetve a szükséges gyógypedagógusok száma sem megfelelő. A Kondor Béla Általános Iskola pedagógusait egyébként arról tájékoztatták, hogy más iskolákban kapnak majd állást.

Az RTL Híradó úgy értesült, hogy a csepeli Nagy Imre Általános Iskolát is bezárják, az indok ebben az esetben is az alacsony gyermeklétszám. A kerületben két másik iskolát is összevonnak, amely döntéssel kapcsolatban a Dél-Pesti Tankerület azzal érvelt, hogy évfolyamonként több osztállyal, a csoportbontások lehetőségével magasabb színvonalon valósulhat meg az oktatás.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×